Sport
Orosz-ukrán döntő lesz a Római Teniszakadémián
Az ukrán Katerina Baindl lesz az orosz Marija Tyimofejeva ellenfele a vasárnapi fináléban a Római Teniszakadémián salakpályás női tenisztornán.
Stollár Fanny egyesben a negyeddöntőben búcsúzott a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A magyar játékos és az ukrán Katerina Baindl mérkőzése még pénteken kezdődött, de 1:1-es állásnál vihar miatt félbeszakadt, majd szombatra halasztották
A folytatás szoros küzdelmet hozott, az első szettet rövidítésben nyerte a rivális, aki aztán a második játszmában kétszer is elvette Stollár adogatójátékát, s ez elég volt a továbbjutáshoz.
Marija Tyimofejeva jutott elsőként a fináléba. Az orosz játékos három játszmában, 3 óra 14 perc játék után kerekedett a kilencedikként rangsorolt argentin Nadia Podoroska fölé a szombati első elődöntőben.
A 19 éves orosz lány a selejtezőben egy győzelem után három szettben kikapott a cseh Anna Siskovától, mm szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára. Marija Timofejeva előbb szetthátrányból fordítva nyert az ausztrál Daria Saville ellen, majd legyőzte a címvédő Bernarda Perát búcsúztató Diana Shnaidert is.
Timofejeva a harmadik fordulóban szenthátrányból fordítva nyert a szintén selejtezőből érkezett, szlovén Kaja Juvan ellen.
A világranglistán 100. Baindl a legjobb négy között két játszmában, több mint két és fél óra alatt kerekedett az amerikai Claire Liu (88.) fölé.
Katerina Baindl zsinórban három magyar játékost, Szabanin Natáliát, Tóth Amarissát és végül Stollár Fannyt is búcsúztatta.
Hungarian Open
Negyeddöntő:
Marija Timofejeva (orosz) – Kaja Juvan (szlovén, Q) 3:6, 6:3, 6:2
Nadia Podoroska (argentin, 9.) – Jelina Avaneszjan (orosz, 6.) 6:1, 6:3
Claire Liu (amerikai) – Anna Karolina Schmiedlova (szlovák, 8.) 7:5, 6:4
Katerina Baindl (ukrán) – Stollár Fanny 7:6(5), 6:3
Elődöntő:
Marija Timofejeva (orosz, LL.) – Nadia Podoroska (argentin, 9.) 7:6(6), 3:6, 6:3
Katerina Baindl – Claire Liu (amerikai) 7:5, 7:6(3)
Forrás: MTI
Stollár Fanny két meccslabdát hárítva negyeddöntős
Szerző
Friss
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….