Connect with us

Kerítésen innen

Handó-bravúr – a törvényességet vizsgálók nem kérdezhették!

kuss
Megosztás

Tipikus Fidesz-tempó volt az, ahogy Handó Tünde  OBH elnök intézte a az Európai Bírák Szövetségének magyarországi látogatását. Amúgy „magyarosan, hátrafelé nyilazva”, ahogyan ez itt újabban szokás….

Elfelejtettek eldicsekedni…..

A nemzetközi delegáció a Magyar Bírói Egyesület meghívására érkezett Budapestre még áprilisban, többek között azért, hogy a magyar bíróságok törvényes működését vizsgálják, beleértve az OBH elnökének sokat kritizált kinevezési gyakorlatát és az OBT és az OBH közötti konfliktust.

Handó Tünde OBH elnök április 25-én találkozott a nemzetközi küldöttséggel.

Látványos prezentációban ecsetelte a magyar bíróságok kiváló eredményeit, az informatikai fejlesztéseket és más, ehhez hasonló fontos győzelmeket. Mikor a külföldi bírák rá akartak kérdezni az érdemi ügyekre, mint a kinevezési gyakorlat és az OBT-OBH konfliktus, akkor Handó azt kérte, hadd fejezze be előbb a prezentációját, majd miután befejezte az előadást közölték, hogy Handónak csak egy órája volt erre a programra, és mennie kell, így a delegáció egyetlen releváns kérdést sem tudott feltenni az OBH elnökének.

Mindez az Európai Bírák Szövetségének jelentéséből derül ki, amit először a HVG ismertetett.

A jelentésben egyébként a komikus Handó-akció leírása mellett az szerepel, hogy

  • az Országos Bírói Tanács nem tudja ellátni Handó felügyeltét, ami a törvény szerint a feladatuk lenne, mert Handó Tünde nem hajlandó együttműködni velük;
  • Handónak ez a magatartása nem elfogadható;
  • az OBH elnökének túl nagy a hatalma;
  • valóban vannak problémák az OBH kinevezési gyakorlata körül;
    világos, alkotmányos szabályok kellene az újonnan létrejövő közigazgatási bíróságok működéséhez, és megfelelően ellensúlyozni kell az igazságügyi miniszter befolyását a rendszerben.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük