Állati
Haraszti Miklós kínos igazsága
Haraszti Miklós a szamizdat-mozgalom, majd később az SZDSZ egyik megalapítója, az egykori demokratikus ellenzék és a rendszerváltást előkészítő ellenzéki kerekasztal kiemelkedő tagja, majd az EBESZ sajtószabadság-felelőse volt. Haraszti ritkán nyilatkozik, de akkor mindig érdemes figyelni arra, amit mond.
Mi a reális cél?
Haraszti a napokban megfogalmazta azt a keserű valóságot, amit szinte mindannyian érzünk, de kimondani csak Ő volt elég bátor: Be kellene már fejezni az ellenzéknek az álmodozást. Nagyon jól tudják, hogy a jelenlegi választási rendszerrel a Fideszt nem lehet legyőzni, vagyis folyamatosan ámítják a választóikat. Az egyetlen reális célért, a 2/3 megakadályozásáért kellene dolgozniuk.
A volt EBESZ-biztosnak tökéletesen igaza van. Orbán nem ismétli meg a 2002-es „hibát”, körülbástyázta magát minden olyan jogszabállyal és rendelettel, valamint „trükkök ezreivel”, amik lehetetlenné teszik demokratikus úton a megdöntését.
Most tehát két lehetőség áll mindössze az ország előtt, az egyik a gyors, ámde patak vérrel” járó forradalom, a másik a rendszer lassú erodálása, amelynek első lépcsője, amit Haraszti is ajánl, az összefogás a 2/3 magakadályozásáért.
Nem hangzik fényesen
Tudom én, sokkal jobban hangzik a revolúció, mint az evolúció, de ismerjük el, hogy az utóbbi eredményei nehezebben jönnek ugyan, de sokkal tartósabbak. Szinte látom, hogy többen felpattannak és a felmenőimet emlegetik, mert „mi lesz, velem, nincs nekem időm erre”. Nekem sincs, de ha egyszer a józan ész ezt diktálja, érdemes legalább megfontolni a lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy szinte bármelyik pillant hozhat egy evolúciós ugrást, és akkor még nem is említettük a diktatúrák slamposságát, ami már nem egy meglepő és fontos eredmény produkált.
Persze, persze értem én, hogy elég furcsán nézne a választó arra a pártra, amelyiknek elnöke először csinálna coming out-ot és hirdetné meg a reális célt: a Fidesz hatalmának lassú elerodálását, amiben egy nagyon fontos szövetségesre -meglepő módon – a Fideszre bizton számíthat. Ha Orbán nem is, de a környezete már elvesztette minden veszélyérzetét, az elszórt banánhéjak pedig egyre gyűlnek.
Egy szó, mint száz: Haraszti igazsága bármilyen kínos is, de működik.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
staropramen
2017.12.19 19:46 at 19:46
„Tudom én, sokkal jobban hangzik a revolúció, mint az evolúció, de ismerjük el, hogy az utóbbi eredményei nehezebben jönnek ugyan, de sokkal tartósabbak”-mondod Miklós
A rendszerváltás idején ugyanezt hallottuk.Nem kell revolúció
Lett evolúció, az eredményét éppen most nyögjük.
Ráadásul a múzeumigazgató a pofánkba vágta:
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Akkor most hogy van ez?
Egy szó mint száz-ne vegyünk fel nagyösszegű hitelt arra, hogy Haraszti igazsága működik.
latyapatya
2017.12.20 11:01 at 11:01
Igazat adok a 2 változatra, de én az elsőre szavaznék, ha lehetne választani. De nem lehet. Viszont soha nem veszítem szem elől ezt a hírt:
http://nol.hu/gazdasag/1_3_milliardert_az_allame_a_valasztasokat_lebonyolito_ceg-1370533
Emellett is azt mondom, hogy menjünk el szavazni, ami bár a tehetetlenségünket fogja majd bizonyítani, de a lelkiismeretünket legalább megnyugtatja.
A pártoknakmeg annyi!