Városi kurír
A napi fontos.

A XX. és XXI. századi szamizdat találkozása – Ott tartunk, mint harminc éve

0 60

Az egykori pártállam legaktívabb ellenfelei, a szamizdat kiadványokat készítő demokratikus ellenzék ismert személyiségei is támogatják a Nyomtass te is! mozgalmat – jelentette be Hodosán Róza, Demszky Gábor és Haraszti Miklós mai közös sajtótájékoztatójukon. Szinte napra pontosan négy hónapja jelentek meg a Nyomtass te is! első számai, amelyeket azóta minden héten újabb követett. Jelenleg már a 21. számnál tart a lap, amelynek célja a kormányzati médiafölény megtörése.  



A Nyomtass te is! mindössze egy félbehajtott A/4-es lapból áll

Erre a még megmaradt független média híreiből állítanak össze a szerkesztők hétről-hétre válogatást. A lapot bárki, akinek elege van abból, hogy mindenhonnan a hazug kormányzati propaganda árad, letöltheti a világhálóról, sokszorosíthatja és terjesztheti – ismertette a kezdeményezés lényegét L. László János, ötletgazda, szerkesztő, a lapot kiadó eDemokrácia Műhely Egyesület elnöke a tájékoztatón.

A kezdeményezés a régi szamizdatot idézi, noha klasszikus értelemben nem szamizdat, hiszen Magyarországon ma még bárki bármit kiadhat. Sokan azonban – főleg vidéki kistelepüléseken – mégis így élik meg, hiszen nem merik csak titokban, éjszaka terjeszteni az újságot, félve a helyi hatalmasságok retorzióitól – tette hozzá L. László János.

A sajtótájékoztatón Hodosán Róza élőben is bemutatta az úgynevezett rámkatechnikát, amellyel több mint 30 éve ezerszám sokszorosították az illegális kiadványokat. Demszky Gábor pedig a tájékoztatóra egy muzeális stencilgépet hozott el, amellyel szintén a korai Beszélő és más szamizdat-kiadványok lapjait készítették tonnaszám. Felelevenítette a szamizdat szó eredetét is, amely annyit jelent oroszul, hogy „mi magunk adjuk ki”, és nem kérünk a cenzúrából. Hozzátette: a mai magyarországi helyzet sajnos ezt ismét indokolttá teszi.

Haraszti Miklós, aki maga vagy tíz stencilgépet csempészett be annak idején az országba, a Nyomtass te is! mozgalommal kapcsolatban azt emelte ki, hogy egy olyan hiányzó nyilvános teret teremt meg, amely aktivizálja az embereket, bekapcsolja az állampolgárokat a hírterjesztésbe. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz a demokratikus politikai újjászületéshez, amelyre óriási szüksége van Magyarországnak.

Valahol azt írták a Nyomtass te is!-ről, hogy egy ilyen kezdeményezésre normális országban nem is lenne szükség. Magyarország azonban ma a sajtószabadság szempontjából sem normális ország: a legnagyobb ellenzéki szellemű napilapot bezárták, a vidéki megyei lapokat felvásárolták, az agglomeráción kívül már csak egyféle hang hallható a rádiókból is – húzta alá L. László János.

A Nyomtass te is! óriási utat tett meg ez alatt a négy hónap alatt. Már több mint 50 településen van jelen, hetente sok ezer példányban nyomtatják országszerte, több megyében már helyi verzióval is rendelkezik. Ahhoz azonban, hogy az újságnak érezhető hatása legyen, minden megyében szükség van saját aktivista csoportra, akik a legkisebb településekre is eljuttatják a lapot. A szervezők célja, hogy ez jövő év elejére minden megyében megvalósuljon, illetve ugyanitt független médiapartnerekkel is rendelkezzenek, akiknek híreit át tudja venni a lap – megyénként egy-egy oldal terjedelemben. Ezzel a kiépülő országos hálózattal szeretnének elindulni az amerikai külügyminisztérium által a vidéki sajtó támogatására kiírt pályázaton.

A lap eddig is nagyon sok segítséget kapott, de ahhoz, hogy igazán eredményes legyen, még további támogatásra van szüksége. A legfontosabbak azok a vidéki aktivisták, akik vállalják az újság terjesztését. De támogatható a mozgalom nyomtatással, papírral, festékkel, szállítással, szervező munkával vagy anyagiakkal is.

A lapszámok erről az oldalról tölthetők le, a mozgalommal kapcsolatos legfrissebb információkat Facebook-oldalukon osztják meg.

eDemekrácia Műhely Egyesület



Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ