Sport
Harmadszor bajnok a Videoton
Megszerezte története harmadik bajnoki címét a Videoton labdarúgócsapata azzal, hogy az OTP Bank Liga vasárnapi, 32. fordulójának zárómérkőzésén 2-0-ra legyőzte az előző idényben első Budapest Honvédot, Felcsúton.
A két csapat előzőleg 99-szer mérkőzött meg egymással és a Honvéd 46-szor, a Videoton 35 alkalommal nyert, míg 18-szor megosztoztak a pontokon. Ez volt tehát a századik bajnoki találkozójuk.
Napra pontosan egy évvel ezelőtt – a tavalyi pontvadászat utolsó fordulójában – játszott egymással “aranyrangadót” a két együttes, akkor a Bozsik Stadionban a fővárosiak 1-0-ra nyertek Eppel góljával és bajnokok lettek. Most is az aranyérem volt a tétje a két csapat rangadójának, igaz, ezúttal csak a Videotonnak volt esélye a bajnoki címre, a Honvéd a harmadik helyért áll harcban.
Ennek megfelelően nagy várakozások előzték meg a találkozót, főként hazai oldalon. A székesfehérváriak ideiglenes otthonául szolgáló felcsúti Pancho Aréna környékén már órákkal a meccs előtt rengeteg piros-kékbe öltözött fehérvári szurkolót lehetett látni, már-már karneváli hangulatban, holott Marko Nikolics vezetőedző napok óta azt hangsúlyozta minden fórumon, hogy “nem karneválra készülünk, hanem egy nagyon nehéz találkozóra”.
A mérkőzés eleje az ő várakozásait igazolta, hiszen a Videoton többet birtokolta a labdát, de igazi helyzetbe nem került. Stopira bal oldali beadása ugyan alig kerülte el a kapu bal alsó sarkát, de az első negyedórában más veszélyt nem lehetett feljegyezni.
A vendégek öt védővel a biztos védekezésre helyezték a hangsúlyt, mégis csak közelről figyelték, ahogy Lazovic a 25. percben egy remek kiugratást követően egyedül tört Gróf kapujára, de a kapus védeni tudott. Két perc múlva már ő sem tudott segíteni: Pátkai remek csellel csapta be védőjét az alapvonal közelében, beadását Stefan Scepovic rúgta a hálóba (1-0).
A 32. percben megint a vendégkapus volt főszerepben, amikor Stopira távoli bombáját piszkálta ki a bal felső sarokból. Az első ígéretes Honvéd-helyzet Lanzafame előtt adódott a 40. percben, ám az olasz csatár 15 méteres lövése néhány méterrel elkerülte a hazai kaput. Az első félidőt Lazovic kaput alig elkerülő szabadrúgása zárta.
A második félidő két vendéglehetőséggel kezdődött,
majd sokáig csak mezőnyjáték zajlott, a kapuk nem forogtak veszélyben. A Videoton a bajnoki címet jelentő vezetését őrizte, míg a Honvéd az egyenlítésért küzdött. A 71. percben először került helyzetbe a második játékrészben a hazai csapat, amikor Nego beadását Pátkai bombázta a jobb felső sarokra, Gróf azonban védeni tudott.
A 79. percben eldőlt a mérkőzés és a bajnoki cím is: Pátkai passzát Boban Nikolov lőtte a vendégkapus alatt a hálóba. A hátralévő időben a székesfehérváriak már a találkozó végét várták, aztán elkezdődhetett a bajnoki fieszta.
Az 1941-ben alapított Videoton FC 2011 és 2015 után lett ismét bajnok
A klub a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, a Ferencváros ezüstérmesként, az Újpest kupagyőztesként biztos résztvevője az Európa Liga selejtezőjének, a harmadik induló a Debrecen, Honvéd, Paks hármasból kerül ki.
OTP Bank Liga, 32. forduló:
Videoton FC – Budapest Honvéd FC 2-0 (1-0)
Felcsút, 3228 néző, v.: Andó-Szabó
Gól: S. Scepovic (27.), Nikolov (79.)
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius , Stopira – Pátkai, Hadzic, Nikolov – Kovács I. (Varga J. 77.), Lazovic (Fiola 88.), S. Scepovic (M. Scepovic 67.)
Marko Nikolics: ez csak a kezdet
Marko Nikolics a találkozót követő sajtótájékoztatón „hatalmas eredménynek” nevezte a vasárnapi győzelmüket, majd hozzátette, hogy megérdemelték a bajnoki címet. Kiemelte: együttese tavasszal mindössze négy gólt kapott, tehát igazi nagybetűs csapattá érett, a bajnoki címet leginkább ennek köszönhetik.
„Büszke vagyok a játékosaimra, akik nemcsak jó futballisták, hanem nagyon jó emberek is” – nyilatkozta a fehérváriak szakvezetője.
Nikolics megjegyezte, hogy Magyarországon nagyon nehéz volt megszerezni a bajnoki címet, mert hétről hétre szervezett ellenfelekkel találkoztak. A tréner büszke arra, hogy a Partizan Beograddal tavaly aratott bajnoki diadal után idén a Videoton edzőjeként ünnepelhetett, és így két év alatt két különböző országban lett aranyérmes aktuális csapatával.
Kiemelte: nem dőlnek hátra, és két nap ünneplés után a következő feladatokra koncentrálnak. „Mert a meglévő alapokra a következő években nagy csapatot szeretnék építeni Székesfehérváron” – tette hozzá Nikolic.
A Videotonnak tavaly nem sikerült az európai kupaporondon csoportkörbe jutnia – az Európa Ligában pont a Partizan búcsúztatta -, de ez idén sem egyértelmű cél Székesfehérváron. Viszont az edző elmondása szerint ettől még „álmodnak róla”, és tesznek is azért, hogy sikerüljön. Ennek érdekében a nyáron egy vagy két játékost szeretnének igazolni.
Nikolics közölte, hogy a pletykákkal ellentétben nem kereste meg őt volt csapata, a Partizan Beograd, de egyelőre nem hosszabbított még szerződést a Videotonnal sem. Hozzátette: két-három hete már egyeztetnek ugyan a fehérvári folytatásról, de még nem sikerült megállapodniuk.
Az edző elárulta, hogy a bajnokság jövő hét végi zárását követően kéthetes pihenőt tart a Videoton, majd június 14-től edzenek újra a fehérváriak, akik ausztriai edzőtáborba utaznak. Ott öt edzőmeccset terveznek, többek között a Dunaszerdahellyel, az Eszékkel, a Kapfenberggel és a Rosztovval.
A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila elsőként gratulált
a Videoton bajnoki címéhez. Mint mondta: a céljaik elérése érdekében pontokra lett volna szükségük, de „még nincs veszve semmi”. A kispestiek az Újpesttel és a Debrecennel vívnak külön verseny a bronzéremért, utóbbival – valamint a Pakssal – pedig az európai kupaszereplésért.
Supka emlékeztetett, hogy a Honvédnak hetek óta rengeteg sérültje van, meghatározó játékosaik hiányoznak. „Akik viszont ma pályára léptek, azok minden tőlük telhetőt megtettek” – értékelte a kispestiek teljesítményét Supka. Hozzátette, védekezésben azonban néhány hibát vétettek, ami döntőnek bizonyult.
Egész tavasszal nagyon stabil volt a csapat, mindössze négy gólt kaptunk, nem is fordult még velem elő pályafutásom alatt hasonló” – értékelt Kovácsik Ádám, a Vidi válogatott kapusa, aki ismét kapott gól nélkül hozott le egy mérkőzést. „Emellett kiegyensúlyozott volt a csapat, a hullámvölgyek után mindig sorozatban nyertünk, így volt a bajnokság végén is. Most ünnepelünk, utána lesz még egy forduló a bajnokságban, nekem a válogatottnál is lesz dolgom, aztán jön a pihenés, és csak azt követően kezdünk a jövő szezonra készülni. Szeretnénk a nemzetközi kupában végre eljutni a csoportkörig, tavalyelőtt két kör hiányzott ehhez, tavaly már csak egy, remélem, ez a sorozat folytatódik, és oda tudunk érni” – mondta a kapuvédő.
Juhász Roland a Videoton kapitánya kiemelte az egység szerepét a sikerben
„Három éve azért lehettünk bajnokok, mert a játékosok, edzők és szurkolók remek egységet alkottak. Idén ez újra megvalósult. Szeretném megköszönni nektek, hogy végig mögöttünk álltatok, fantasztikus volt, amit egy hete a Vasas otthonában is műveltetek, nélkületek nem jöhetett volna össze a bajnoki cím!” – mondta Juhász Roland a szurkolóknak, és megnyugtatásukra hozzá tette, tíz bajnoki címig meg sem akar állni, márpedig jelenleg öt van neki…
Vasárnap története harmadik bajnoki címét szerezte meg a Videoton labdarúgócsapata, amely korábban 2011-ben és 2015-ben ünnepelhetett aranyérmet.
Ferencvárosi vereségével sereghajtó a DVTK
A kezdés előtt a hazai közönség a szombaton tizennyolc év után bajnoki aranyérmet nyert ferencvárosi vízilabdázókat ünnepelte, akik a pályán tiszteletkört tettek a trófeával.
Ilyen felvezetést követően a vendéglátók rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 20. percben már két góllal vezettek. A lényegesen aktívabb ferencvárosiak közül előbb Böde Dániel lőtte, majd 11 perccel később Joseph Paintsil fejelte a labdát a kapuba. A miskolciak mezőnymunkával igyekeztek megnehezíteni a házigazdák dolgát, de védelmük közel sem zárt biztosan, támadásra pedig egyáltalán nem futotta az erejükből. A folytatásban a fővárosiak nyugodtan szőtték akcióikat, Ivan Rados, a diósgyőriek kapusa többször avatkozott játékba, még bravúros védést is bemutatott.
Paintsil kihagyott ziccerével indult a második félidő, amelyben közepes iram mellett végig a hazaiak irányították a játékot. Gólhelyzetig azonban ritkán jutottak, és a befejezéseknél nem koncentráltak megfelelően. Rados továbbra is megbízhatóan játszott, de nem állították nehéz feladat elé a ferencvárosiak. A 86. percben a cserember Hajnal Tamás volt eredményes, aki Paintsil lapos centerezését emelte a kapuba hét méterről. Hajnal a harmadik mérkőzését játszotta a bajnoki idényben, legutóbb fél éve lépett pályára. A végeredményt a mezőny legaktívabb játékosa, Paintsil állította be, aki a 94. percben értékesítette azt a büntetőt, amit az ellene elkövetett szabálytalanság miatt ítéltek meg.
Dráma a kispadon
A mai mérkőzésen Thomas Doll eltiltása miatt Máté Csaba ült a Ferencváros kispadján: “Jól kezdtük a mérkőzést, korán gólt szereztünk egy szép támadás végén. Az elmúlt hetekben is dolgoztunk ki ilyeneket, de akkor nem sikerült értékesíteni őket. Jól játszottunk, meglőttük a második gólt, ami megadta a mérkőzés alapját, a Diósgyőrnek rizikót kellett vállalnia. A mi hibáinkból alakítottak ki kisebb-nagyobb lehetőségeket, néhány kontratámadást vezettek, de nagy veszélyt nem jelentettek. Így csordogált a mérkőzés, bennünk volt a feszültség, ami az elmúlt hetekben felhalmozódott. Néhány olyan játékos, aki képes erre, megrázta magát, és négy góllal nyertünk, ami a mérkőzés képe alapján kicsit talán túlzó is.”
A Ferencváros – amely Balmazújvárosban játszik az utolsó fordulóban – házigazdaként veretlenül, 13 győzelemmel és négy döntetlennel zárta a bajnoki szezont. A DVTK a forduló előtt még bennmaradást érő helyen állt, vereségével – valamint közvetlen riválisai, a Balmazújváros és a Vasas győzelmével – azonban sereghajtó lett.
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 12 980 néző, v.: Berke
Gól: Böde (9.), Paintsil (20., 94. – a másodikat 11-esből), Hajnal (86.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Spirovski, Pedroso – Gorriarán (Hajnal, 81.) – Lovrencsics G., Varga R. (Nagy D., 64.), Paintsil, Bőle (Priskin, 69.) – Böde.
Diósgyőr: Rados – Nagy T., Brkovic, Tamás M., Bárdos – Hasani (Forgács, 77.) – Vela (Sesztakov, 50.), Busai, Kocsis G., Ugrai – Bacsa (Szarka Á., 46.)
Forrás: MTI/sport.szekesfehervar.hu
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?