Kerítésen innen
Hatásvadász határvadász-avatás
Az első néhány száz határvadász kiképzése szeptember folyamán befejeződik, így ők szeptember végén már megkezdhetik a munkát a magyar-szerb határon.

Az első néhány száz határvadász kiképzése szeptember folyamán befejeződik, így ők szeptember végén már megkezdhetik a munkát a magyar-szerb határon – hangsúlyozta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című műsorában szerdán.

Lemehetsz hídba, de nincs, aki felavat, Híd sem vagy, szedd össze magadat!
Bakondi György közölte: jelentősen nő az illegális bevándorlók száma, az idén körülbelül 162 ezer határsértőt fogtak el, míg tavaly egész évben 121 ezret. Hozzátette, hogy a magyar hatóságok 1200 embercsempészt is elfogtak, ami kétszerese a tavaly ugyanebben az időszakban elfogott csempészek számának.
„Látható, hogy a szervezett bűnözéshez tartozó embercsempész bandák nagy aktivitást tanúsítanak a magyar határ térségében”
– részletezte.
Mint mondta: tapasztalataik szerint az embercsempész csoportok kifigyelik a magyar határvédelmi rendszert, és igyekeznek különféle megtévesztő akciókat végrehajtani, „megdobálják, provokálják a járőröket egy helyen arra gondolván, hogy odavonunk rendőri, katonai erőket, és akkor más helyszíneken meg nagy csoportokat próbálnak átjuttatni”.
A fegyverhasználattal kapcsolatban Bakondi György felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális bevándorlók Szabadkánál már használtak fegyvereket, de a hátártérségben is láttak fegyvereket náluk, ott azonban a levegőbe lőttek. A tapasztalatok alapján az látszik, hogy a migránsbandák és az embercsempész csoportok kerülik azt, hogy fegyveres összetűzésbe keveredjenek a rendvédelmi szervekkel, de dobálással, létrás támadással már többször találkoztak a határvédők.
Hozzátette, ha a határon szolgálatot teljesítő rendőröket fegyveres támadás éri, akkor a magyar járőrök is jogosultak a fegyverhasználatra.
Közben eltelet három nap azzal, hogy egy ország találgatja, mikor és hol lesz a határvadászok első csoportjának „eskütétele”, felavatása és kik vesznek rajta részt.

Először úgy volt, hogy Szegeden tartják a rendezvényt a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban és Orbán Viktor mond beszédet. Később kiderült a miniszterelnök nem utazik Szegedre, sőt az egész rendezvényt lemondták.
Szerdán az MTI agendájából derült ki, hogy az új helyszín Budapest X. kerülete, a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti központja, az időpont pedig csütörtök 10 óra.
Ami nem változott: a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az eseményen.
Szóval a lényeg, hogy a Szegeden kiképzet határvadászokat az avatásra Budapestre rendelik.
Nem csak az Orbán-szpícs, hanem az egész rendezvény lefújva Szegeden!
Szerző
Friss
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek, Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on