Kultúra
Haumann – Moliére: mondd, te hülye vagy?
Az élet furcsa dolgokat produkál! Bárhol, bármikor lehetősége van a gondolkodó, humorral megáldott tehetségnek, hogy akár más bőrébe bújva, de kimondja véleményét. Ez történt Haumann Péterrel is.
Moliére üzenete Orbánnak
Megesett az egyik Magyar Színházban futó Moliére: A fösvény előadáson, hogy amikor Haumann Péter Harpagonként szerepe szerint megkérdezte, „Ki lopta el a ládikámat?”, egy néző beszólt, hogy „Soros György!”. „Mondd, te hülye vagy?” – reagálta le az élet adta tragikomikus poént Haumann.
Nem kevés munkája van ebben a közönség – színész rögtönzésben Orbánnak és csapatának, no meg szintén temérdek pénzünk nekünk, mindannyiunknak.
Mivel a fenti párbeszéd az előadás egyik interaktív jelenetében hangzott el, amikor Harpagon a nézők között keresi az ellopott kincseit, és kérdezi, amit, nem lehet végletes következtetést levonni.
A 444.hu-n megjelent írás tanulsága szerint Sándor Erzsi, a színház sajtósa megérdeklődte a színésznél, ő mire emlékszik az esetből:
„van egy interaktív rész az előadásban, amikor lejövök a nézőtérre, és ott keresem a pénzes ládikót. Megszólítom a nézőket, és akkor, amikor az a szövegem, hogy „Aki tudja, az adja elő a ládikámat, vagy mondja meg, hogy ki vitte el!”, az utolsó sorokból, szélről valaki bekiabált, hogy „A Soros!”. Egy pillanatnyi csend volt, én meg odaszóltam: „Te hülye vagy?” – és fölrobbant az egész nézőtér. Nevettek és tapsoltak.”
Nem tudni, hogy az irónia volt-e a főszereplő ebben a dialógban, de a helyzet, ami előidézte, beszédes.
(forrás: 444.hu)
Szerző
Friss
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- YouTube-on csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor, mindketten bemutatnak egy-egy Covid-filmet – Mi meg átéltük….
- Export-cucc lett a ‘Békemenet’? – Bencsik András szerint eljött az ideje az első pozsonyinak