Blogbazár
Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
Havas Henrik a rá jellemző iróniával dolgozta fel az árvízi helyzetet, holott a Duna az ő házának is otthonadó zsákfalut, Kisoroszit is fenyegeti.
Kisoroszit a Duna elvágta a külvilágtól
Én most éppen a Milan-Liverpool meccset nézem, de az Ági azzal zargat, hogy nagyon sokan aggódnak, mert még a tévé is bemondta, hogy Kisoroszit a Duna elvágta a külvilágtól. Elég sokan tudják, hogy a Szentendrei-sziget csúcsán, Visegráddal majdnem szemben egy tündéri, kis zsákfaluban élek és alkotok. Még Erdélyből is telefonáltak, hogy szükségem van-e segítségre. Mondtam, hogy megkerestem a gyerekek karúszóit.
Üzent Mészáros Lőrinc is
Na, de ez mind nem érdekes, mert üzent Mészáros Lőrinc is. Azt írta, hogy a jachtjával jönne értem, és vele lesz hitvese, az én egykori munkatársam, Andi is. Ez nagyon kedves, de Lőrincnek azt üzenem, hogy rengeteg a folyón az uszadékfa, biztonságosabb volna helikopterezni. A főtértől jobbra, Zebegény irányában van a futballpálya, mögötte meg a legelő. Leányfalu környékén kéne engem hívni! Akkor kiállítom a Havasnét a főútra, ő majd karjelzésekkel mutatja az irányt.
Egyébként most legalább lesz időm olvasni. Rogán elküldhetné nekem az Orbán összest. Ezt úgy értem, hogy legyen benne a Viktor is, meg a Balázs is! Sokat hallottam Balázs legutóbbi művéről, tényleg érdekel, hogy miért favorizálja a kollektivizálást, ami egyszer már csődöt mondott.
Komolyra véve a szót, Lőrinc kifejezetten hiányzik nekem. Az emeleti fürdőszobában dugulás van. Még nem komoly, de zuhanyozás után kurv@ lassan folyik le a víz. Na jó, mehetnék zuhanyozni a fedett uszodámba is, de most már azért nagyon hideg van. Várom Mészáros Lőrinc és Andi mielőbbi válaszát.
Ui.: Nem kellene a legelőre lepedőből csinálni egy nagy célkeresztet?
Friss hírek!
Biztosított a lakosság ellátása Kisorosziban – mondta az InfoRádiónak a település polgármestere. Molnár Csaba szerint a helyiek jól viselik az árvíz miatt kialakult helyzetet. A nyitást jövő héten szerdán tartja valószínűnek.
Teljesen megszűnt a közúti összeköttetés Kisoroszi és a külvilág között, a szárazföldi megközelítést már meg sem próbálják a védekezésben részt vevő járművek. A vízi úton történő ellátást is csak szükség esetén veszik igénybe, de csütörtökön még van révközlekedés, több járatot is indítanak, péntektől azt is csak rendkívüli esetben
– mondta Molnár Csaba. Az ellátás működéséről azt mondta, az élelmiszert Visegrád Szentgyörgypusztára viszik, onnan hajóval kerül a településre, hajnalban is így szállították a kenyeret is. A további áru pótlása is meg van szervezve, és gondoskodnak a betegekről, valamint garantálják a tűzbiztonságot. A településen 1020 bejelentett állandó lakos van, és négyszáz nyaralóban laknak. Pontos kimutatást nem vezetnek, de a polgármester szerint a lakók 80 százaléka lehet most Kisorosziban.
„Ez már az ötödik védekezésem, tehát van tapasztalatom. Ilyenkor az emberek egyrészt érdeklődőek, van, akinek ez újdonság. A látvány különben nagyon szép, ha kimennek a magas gátakra, onnan egy nagy vízfelületet látnak, tele vízimadarakkal”
– mondta és hozzátette, hogy a negyedik-ötödik napon fogy el általában a türelem, és lesznek idegesebbek az emberek. Akkor már egyre jobban feszélyezi őket a bezártság, hogy nem tudnak elmenni dolgozni, esetleg kiváltani a gyógyszereiket.
„A tegnap este közölt vízügyi előrejelzés szerint egy hétig leszünk elzárva, tehát jövő hét szerda körül fogunk tudni nyitni. A jövő hét elejére már számolok azzal, hogy a lakosságon belül több lesz a bezártságból fakadó probléma”.
A védekezési munkálatokat elvégezték, a gátak megerősítése szerda estére megtörtént, az utakat lezárták és az átemelőket lekapcsolták, már csak a víz érkezését várják. Molnár Csaba úgy fogalmazott ezzel a gáterősséggel és személyzettel meg kell nyerni ezt a csatát.
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….