Kerítésen innen
Havas Henrik: megkönnyeztem Orbán kudarcát
Havas Henrik ismét bebizonyította, hogy az irónia a nehézfegyverek közé tartozik, hiszen minapi posztjában alaposan odaszólt a miniszterelnöknek.
Egyszer volt
Megbízható forrás állítja, hogy az 1998-as választási győzelem után Orbánék óriási bulit rendeztek. Viktor elmondta, hogy mi a három igazi, valódi vágya. Egyrészt szeretne a leggazdagabb magyar lenni, másodszor hosszú ideig szeretné vezetni az országot, harmadrészt az európai politikában is vezető szerepet akar játszani. Idén már nyilvánvaló volt, hogy majdnem ezer milliárdja van. Pontos számot, ha Lölő nem is, de Andi biztosan tud, és valóban tizennegyedik éve vezeti az országot. Hogy hová, arról erősen megoszlanak a vélemények.
A tegnapi nap azonban betette a kaput a harmadik vágyának
Ursula von der Leyen éjfél után közölte, hogy továbbra is az Európai Néppárt a legerősebb frakció az Európai Parlamentben. Orbán számára ez sajnálatosan azt jelenti, hogy a mocskos ukránok tovább harcolnak az oroszok ellen a hazájukért. Nem mondanak le egy talpalatnyi földjükről sem, és mert emellett kitartanak, nem hajlandóak orosz diktátum mellett tűzszünetre, aztán kapitulációra. Úgy tűnik, a huszonhét EU-tagország közül egyedül mi, magyarok nem értjük ezt az eszement, ukrán mentalitást. Én, mint jó, magyar és békeszerető európai polgár, egyre jobban utálom ezt az Ursulát, aki képes tönkretenni miniszterelnökünk álmait
-írta Havas Henrik.
Szerző
Friss
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből
- Polt Péter Sulyok Tamásnál járt és, ha már ott volt, lemondott – Frissítve némi ‘Sulyoksággal’…
- Pörög a film: a HVG, a Telex, a 444, a 24.hu és a Partizán közös kiállása a sajtószabadságért
- Új ‘üzenőfalakat’ akar indítani Semjén Zsolt előterjesztésére a kormány
- Időjárás: tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért