Kék fény
Hazahozta a rablót az INTERPOL
A vármegyei nyomozók befejezték annak a rablási ügynek a felderítését, aminek szálai egészen Németországig nyúltak, mivel oda menekült a rabló, akit most haza hozott az INTERPOL.
Rablás Kecskeméten
Fegyveres rablásról érkezett bejelentés 2022. március 16-án a rendőrségre. Egy arcát eltakaró férfi lépett be az egyik kecskeméti dohányboltba, és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az alkalmazottat, hogy adja át a bevételt. Ennek eleget tett a sértett és a napi bevételt adta át neki. Távozáskor a rabló még a sértett telefonját, a dohánybolt berendezéséhez tartozó távirányítót és kulcscsomót is magával vitte -írja a police.hu.
10 elfogatóparancs után
A vármegyei nyomozók a Kecskeméti Városrendészet közreműködésével, a városban található térfigyelő kamerák segítségével beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 23 éves Baranya vármegyei férfit, aki ellen 10 elfogatóparancs volt érvényben. A kecskeméti rablás miatt 2022. április 11-én elfogatóparancsot adtak ki, majd nem sokkal később felmerült, hogy a keresett személy külföldre menekült, így európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A körözésnek köszönhetően a KR NNI Célkörözési Osztályának közreműködésével Németországban fogták el a férfit, akit 2022. november 9-én a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vettek át az INTERPOL munkatársaitól a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók.
A 23 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.
A vármegyei nyomozók befejezték az ügy nyomozását és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő