Kultúra
Házikedvenceket áldottak meg egy madridi templomban
Többnyire kutyák és macskák részesültek a szentelt vízben és az áldásban, ami a gazdik szerint jó egészséget biztosít számukra ebben az évben is.
Az állatok védőszentjének, Remete Szent Antalnak a napján több tucat gazdi jelent meg háziállatával a madridi San Anton templom előtt, egy sok-sok évre visszanyúló hagyomány miatt. Január 17-én ugyanis a négylábúakat is megáldják a helyi papok, így a Chueca úton idén is hosszú sorokban kígyózva várták a gazdik, hogy az ő kedvenceik is sorra kerüljenek. Többen ki is csinosították őket erre az alkalomra, hogy a legjobb formájukat mutassák, amikor a szőrzetükre kerül a szentelt víz és vele együtt az áldás.
Voltak, akik már sokadik éve vitték kedvenceiket a templomhoz
„Ez nagyon különleges dolog, hogy ők is részesülhetnek az áldásban, ami egészséget és biztonságot ad nekik egy újabb évre” – mondta az egyik gazdi a The Local újságírójának. A tömegben többen voltak, akik már sokadik éve hozzák el ide kedvenceiket, a kutyák és macskák mellett pedig feltűnt néhány szokatlanabb vendég is – egy-egy nyúl vagy hüllő személyében.
A San Anton templomnak azonban nem ez az első úttörő kezdeményezése. Korábban a szegényeknek nyitottak éttermet, Robin Hood névre keresztelve, ami szintén nagy sikert aratott a helyiek és a turisták körében is.
Farmosi Nóra
Szerző
Friss
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson