Kerítésen innen
Házkutatás, lefoglalás, motozás – 2019. Magyarország, Momentum székház
Szerda reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya.
NAV-rajtaütés
Arról tájékoztatták a párt munkatársait, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el a Momentum irodájában
„költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”
– írja a Momentum nemrég kiadott közleményében.
A párt szerint a kutatást
a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi feljelentése miatt.
Az ÁSZ 2018 októberében kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését, azzal az indokkal, hogy nem tudták elérni a pártot, ezért a 2018-as választási kampányköltéseivel sem számolt el szabályszerűen, a Momentum szerint azonban ők számtalanszor keresték az ÁSZ-t, amely viszont ügyet sem vetett rájuk. Akkor az ÁSZ egy videójában még azzal is meggyanúsította a Momentumot – a párt szerint minden alap nélkül -, hogy külföldről kaphatott tiltott támogatást a kampányához.
2019 februárjában aztán az ÁSZ megállapította,
hogy a pártnál megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit, vagyis újra hozzáférhet felfüggesztett állami támogatásához.
A párt közleménye szerint mióta visszavonták a felfüggesztést, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV.
„Nem kértek be újabb iratokat, nem kerestek minket az ügyben, most azonban két héttel a választások után hirtelen bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és fiktív számlákat keresnek.
Miközben sem a kamupártok,
sem a kormánypártok gyanús költéseit nem vizsgálják, az EP és az önkormányzati választások után a legerősebb ellenzéki párttá vált Momentummal szemben ismét hirtelen akcióba lendült az állampárti gépezet, minden eszközzel megpróbálva ellehetetleníteni minket. Nem ijedünk meg tőlük.”
– írják.
A cikk folyamatosan frissül….
Szerző
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?