Connect with us

Ez a nap

Ha Orbán bukik, az trendforduló lesz Európában is

Heiko Kretschmer
Megosztás

Ezt Heiko Kretschmer, a választási kampányban az MSZP-nek dolgozó német kampányguru mondta. Szerinte 2016-ban még kifoghatta volna az unió a szelet Orbán Viktor vitorlájából.

A hvg.hu-nak adott interjúban a kampánygurun furcsának nevezte, hogy miközben az unió – sokszor jogosan – állandóan kikelt Orbán ellen, senki sem gondolkodott el azon, hogyan segíthetné, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás kerekedjen felül.

Az ellenzék választási kudarcát azzal magyarázta, hogy: „Túl lassú volt az ellenzéki témakeresés, amellyel a Fidesz narratívájából ki lehet szakadni, és ezzel párhuzamosan túl sokáig tartott az alkudozás a választási indulás technikai részleteiről. Ezért csak az utolsó hetekre állt össze egy olyan hangulat, hogy mi állunk itt a másik oldal ellen, és ez az ajánlatunk a választóknak. Így viszont a mobilizáció sem sikerült. Ezen túl hiába talált meg az ellenzék szociális kérdésekben vagy a kivándorlás témájában olyan területeket, amelyen többségi támogatásra számíthat a társadalmon belül, ezeket a kérdéseket a Fidesz el tudta nyomni a civilizációk harcáról szóló történetével.”

„Zárt ajtók mögött én mindig elmondtam: ez egy négyéves projekt. Arra lehetőséget láttam, hogy idén jelentősen javítsunk az ellenzék helyzetén, hogy 2022-ben jobb alaphelyzetből indulhasson neki a meccsnek. A cél tehát az alapok lefektetése volt, és a Fidesz kétharmadának megakadályozása.”

„A választás kielemezése … egyértelmű eredményt hozott. Budapesten ugyanis sikerült a szavazatok 97 százalékát átirányítani. Ilyen arányban követték listán támogatott pártjaik javaslatát a szavazók, ha az adott körzetben nem volt saját jelöltjük. A koordináció stratégiája helyes volt, sőt kevés volt belőle.”

„A társadalom egy jó része nem egy érvelő, alternatívát felmutató politikusi habitusra vágyik, hanem egy autoritást mutató, alkotó vezetőre. Ezt pedig 2022-ig az ellenzék csak a főpolgármesteri pozícióból tudja megtenni. Az áprilisi eredmények szerint ez egy nyerhető feladat, és tökéletes ugródeszka Orbán kihívójának.”

„Egyedül a magyar választók dönthetnek a kormányukról. Az viszont tagadhatatlan, hogy az európai politika hatással van Magyarországra. A 2008-as válság és az arra adott fiskális szigor hozzájárult a Fidesz 2010-es kétharmadához, a menekültválság pedig a mostanihoz. Számomra nehezen érthető, hogy ha Európában többségben vannak a liberális demokrácia pártján álló erők, akkor miért nem képesek olyan politikát folytatni, hogy az ne az ellenségeiket erősítse.”

„…jelentős különbség a Fidesz és az illiberális politikát folytató nyugat-európai pártok között, hogy utóbbiak lehetőségei megállnak valahol 20-25 százalék körül. Magyarországon viszont egyedül is kormányképes erő. Ez négy éves távlatban is jelkép marad a kontinensen. Ha Orbán bukik, az trendforduló lesz Európában is.”

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Orbán, kösd fel a gatyád! – Beújított az MSZP

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük