Kiemelt hírek
A hétfő időjárása sem biztató – Jó hír a pollenallergiásoknak
A hétfői nap időjárása nem sokban különbözik a hétvégétől, szinte semmi nem változik talán csak annyi, hogy a vihar, zápor eső nem estére várható. Azért jó hírünk is van.
Ez lesz
Eleinte általában erősen felhős lesz az ég, majd a déli óráktól fokozatosan szakadozik, késő délutántól észak felől határozottan csökken a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd egyre inkább a déli és a középső országrészben alakul ki eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. Többfelé megerősödik az északi, északkeleti szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű. Késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.
A nyári nátháról
Javaslom a néhány napos könnyű diétát (állati termék és gabona mentesen, főként nyers ételeket és burgonyát), gyógyteák, mint pl. fűzfakéreg, legyezőfű, bodza, kőhárs, citromfű, kakukkfű fogyasztását, probiotikumok és nagy adagú antioxidánsok szedését (pl. C és E vitamin, valamint cink). Kerüljük a fagylaltot, a klímaberendezést, a ventillátorokat, az éjszakázást! Ha a folyamat elhúzódik, akkor szükség lehet orvosi tanácsra, de antibiotikumra a legritkább esetben. Ezért inkább a természetgyógyászatban is jártas orvos segítsége tanácsos.(Dr. Tamasi József)
A megelőzés lényege a szervezet immunrendszerének védelme: a testmozgás, séta a tiszta levegőn, a vitaminban gazdag étkezés, elegendő alvás. A náthát okozó vírusok cseppfertőzéssel terjednek, ezért járványveszélyes időszakban még fokozottabban kell ügyelni a higiéniára: a gyakori kézmosásra, a papírzsebkendő használatára. Náthás beteg lehetőleg ne menjen tömegbe, és különösen ne látogasson meg kisgyermeket, legyengült, idős embert vagy beteget.
Csak, hogy valami jót ís írjunk!
Esős időben kevésbé támad a pollenen allergia. Az időjárás-változás többféle módon is fokozza a beteg allergiás tüneteit. A pollenallergiások jól tudják, hogy egy száraz, meleg időszakban, ha szelesre fordul az idő, akkor fokozódó panaszokkal kell számolniuk. Erősödnek az orrfolyásos szemviszketéssel járó panaszok. Nedves időben éppen ellenkezőleg.
Most már csak némi szerencse kell és ezt a napot is vidáman élhetjük túl.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
Your code of destiny
2025.04.16 20:45 at 20:45
I’m really inspired with your writing skills and also with the layout for your weblog. Is that this a paid topic or did you customize it yourself? Either way stay up the nice quality writing, it’s rare to look a great blog like this one these days!