Mit tehet egy angliai magyar, aki szembesül brit felesége családjának idegenellenességével? A nagypolitikai kérdések helyett a családok szemszögéből vizsgálta a Brexit bonyodalmait a HVG vezető szerkesztője, Gergely Márton. Öccse, a Lincolni Egyetem docense, röviddel ezelőtt megkapta a brit állampolgárságot. A Heti lapzsemle folytatódik.


Angolosan el

“Szinte elviselhetetlenné váltak az indulatok Nagy-Britanniában. A megosztottság a családokat is elérte.” Gergely Márton “Angolosan el” címmel írt a HVG-ben családi tapasztalataikról.
A Brexit-népszavazás megdöbbentő eredménye után a hosszú évek óta Nagy-Britanniában élő, ott házasodott Gergely Gábor azonnal kérelmezte a brit állampolgárságot, amit 2019-ben meg is kapott. A gyászos népszavazásból vajon “következhet az, hogy az öcsém csalódott választott országában?” — tette fel a kérdést a HVG újságírója. — ”Én épp ilyennek ismertem meg őket” — vágja rá a gimnáziumi évekre utalva. Ösztöndíjjal, 17 évesen jutott ki egy devoni bentlakásos iskolába. Ott történt, hogy az 1998-as focivébé egyik angol meccse előtt együtt énekelte a himnuszt a többiekkel, ahogy ők, “a királynőt” helyett “a mi királynőnket” mondva: “God save our Queen…” Mire az egik kollégiumi társa, John odaszólt: ő nem a te királynőd. “Nem voltak illúzióim, mégis rossz érzésem lett, amikor David Cameron konzervatív kormányfő közölte, hogy megszavaztatják az embereket” — mondja Gábor. Tapasztalatai szerint az átlag középosztálybeli angolok közül sokan francia bort iosznak, olasz sajtot esznek, német autót vezetnek, és közben arról értekeznek, micsoda szemetek a külföldiek, ilyennek ismerte a devoni osztálytársait, a szüleiket, az ottani tanárokat. Nemzeti karakterük része a felsőbbrendűségi tudat. Úgy hiszik, Anglia a legjobb, a második világháború igazi győztese, és nincs az övéknél jobban működő politikai berendezkedés a világon. Ráadásul totális a történelmi amnézia, beleértve a gyarmatosítást is.”
A HVG szerkesztőjének cikke rengeteg érdekes személyes részlettel szolgál a Brexit megértéséhez, mégis a következő gondolattal zárul: “És tudod, mi az igazság? Nagy-Britannia még így, minden nyűg ellenére, mai formájában is jobb hely Magyarországnál” — mondja hirtelen Gábor. Tudatosan intézte úgy, hogy kisiskolás fiának, Leónak a nevét ékezettel írják az angliai anyakönyvbe és a brit útlevélbe. Ahogy az is szándékos volt, hogy nem kért magyar állampolgárságot a fiának.”
(Angolosan el. Gergely Márton cikkének linkje a HVG archívumában.)

Az írástudók árulása

A Heti Világgazdaság népszerű, mindig nagyon színvonalas rovata a Portré. Lapszemlénkben a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakjával, Rakovszky Zsuzsával készült kisinterjúból idézünk egy megdöbbentő részletet. Akár Soros Györgyről, akár a mindent elöntő korrupcióról, akár a magyar tudomány függetlensége elleni támadásról esik szó, félreismerhetetlen a sok éve ránk zúduló ellenségkereső propaganda hatása. “Akkoriban úgy tetszett, hogy Soros segít lebontani a pártállamot” — mondja például Rakovszky, és aki tudja, mi mindent tett valójában Soros a pártállam lebontásáért, csak csóválja a fejét: “úgy tetszett?…”

A részlet:

“Mátraházi Zsuzsa, HVG: — Mit szól hajdani Soros-ösztöndíjasként a most Soros György ellen folytatott kampányhoz?
Rakovszky Zsuzsa: — Lehet valakinek az egyik cselekedete igazán dicséretes, a másik elmarasztalható. Akkoriban úgy tetszett, hogy Soros segít lebontani a pártállamot.
Mátraházi Zsuzsa, HVG: — Ezt hangoztatja a magyar miniszterelnök is, de ön szerint mi a bűne Sorosnak? Elhiszi, hogy létezik az úgynevezett Soros-terv?
Rakovszky Zsuzsa: — Nem tudom, ez mennyiben hitkérdés: láttam vele interjút, és olvastam tőle és róla angol és amerikai lapokban, figyelem a Daily Telegraph és a vallási, társadalmi tematikájú First Things meg a Salisbury Review cikkeit, meg aztán az ember meegy a kommentezők linkjei után. Ezekből is nagyjából az a kép rajzolódott ki, bár persze propaganda- vagy kampánycélokra mindig egyszerűsítenek a helyzeten.
Mátraházi Zsuzsa, HVG: — Talán más lenne a helyzet, ha a mainstream lapokból tájékozódna. Pedig a regényeiben gyakran akkor is a mára reflektál, ha korábbi évszázadokban jár: a Szilánkokban például dúl a korrupció, és a vagyon határozza meg, ki mennyit ér.
Rakovszky Zsuzsa: — Korrupciómentes időszakot aligha találni. A Szilánkokban egyébként inkább arra koncebtráltam, hogy a cselekmény idején kezdődött a társadalomban a konzervatív-liberális megosztottság. Más-más beállítottságú szereplőkkel próbáltam ezt ábrázolni.

Mátraházi Zsuzsa, HVG: — Melyikük mellett állt?

Rakovszky Zsuzsa: — A szereplők egy belső vita két oldalát is megtestesítik, igyekszem mindegyiknek belebújni a bőrébe. Leginkább talán az a szereplő áll közel hozzám, aki azt a fajta klasszikus liberalizmust képviseli, amit ma már inkább konzervatívnak hívnának.
Mátraházi Zsuzsa, HVG: — Bölcsészként, aki itthoni pályára készülő fiatalember anyja, mi a véleménye arról, hogy az MTA intézethálózatának elészakításával a kormány beavatkozik a tudomány szabadságába?
Rakovszky Zsuzsa: — A fiam haza akar jönni, ezért természetesen nem szeretném, ha kevesebb lenne a kutatói állás. De azt hiszem, mindig és mindenhol probléma, hogy a kormányok szívesebben adnak pénzt az alkalmazott kutatásra, mint az alapkutatásra, mert az innováció segít fellendíteni a gazdaságot. Viszont nem lehet előre tudni, melyik kutatás lesz gyümölcsöző, és melyik bizonyul zsákutcának.
Mátraházi Zsuzsa, HVG: —  Az illetékes miniszter érvel hasonlóan…”
(A Rakovszky-interjú linkje a HVG archívumában.) https://hvg.hu/hetilap/2019.13/201913_rakovszky_zsuzsa

A polgári Magyarország lelkes híve ebből már nem kér

Kollégánk részletesen ismertette a következő kisportrét, a lapzsemlében kiemeljük a szerteágazó beszélgetés egyetlen elemét.
Stefano Bottoni történészt így mutatja be a HVG Portré felvezetője:
“Hitt a Fideszben és a polgári Magyarország gondolatában, 2010 környékén még reményekkel telve vett részt Orbánék rendezvényein. Sőt, Stefano Bottoni olasz-magyar történész 2017 elején állandó lakcímkártyát igényelt Magyarországon, ám “rá néhány hétre indult a CEU-ügy, majd jött a kutatók listázása a Figyelőben, a szörnyű választási kampány és a drámai eredmény”. Ma az MTA függetlenségéért harcoló Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik alapítója.”
„Az Akadémia elleni támadás volt az utolsó csepp a pohárban” – mondja hazaköltözéséről a 41 éves olasz–magyar történész…”

Íme, néhány idézet a Portréból:
“HVG: Nem tagadta, hogy erősen szimpatizált a Fidesszel az ezredfordulón. Mi vitte oda?

S. B.: A fideszes rendezvényeken voltak a legjobb csajok a kétezres években. Máig hiszem, hogy a „polgári Magyarország” nem csupán politikai termék volt, hanem a rendszerváltás után az egyik legfontosabb vízió Magyarországról, amivel akkor jó volt azonosulni. De otthonról is hoztam antikommunista attitűdöt: a budai rokonok éles erkölcsi határvonalat húztak párttagok és nem párttagok közé, és büszkén hirdették, hogy ők nem „kollaboráltak”.”
(…)
A 2010 után történtekről azonban így beszél Bottoni:
“S. B.: Az elején csodáltam a „politikai kormányzás” határozottságát, antiglobalista énemnek pedig tetszett, hogy nekiment a multiknak. 2014 után jöttem csak rá, hogy a rendszer nem tud és nem is akar konszolidálódni, de 2017 elején még állandó lakcímkártyát igényeltem. Rá néhány hétre indult a CEU-ügy, majd jött a kutatók listázása a Figyelőben, a szörnyű választási kampány és a drámai eredmény. Ezek után már tudtam, hogy bárki sorra kerülhet.”
(A Bottoni-interjú linkje a HVG-archívumban.)

Kapcsolódó

Orbán-propaganda helyett ez itt a rohadt valóság — Lapzsemle Újságírósors; civilizációs katasztrófák; paraszttalanítás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét