Connect with us

Ez a nap

Legalább hetven áldozata van egy vegyifegyver támadásnak Szíriában

Dúma klórgáztámadás
Megosztás

Legalább hetven ember halt fulladásos halált a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térség legnagyobb városa, Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás következtében – állította szombati jelentésében az al-Jaazira pánarab televíziós hírcsatorna helyi mentőcsapatok beszámolóira hivatkozva. A támadást független forrás még nem erősítette meg, az állami média pedig a vegyi támadás tényét is tagadja.

A szíriai lázadók utolsó erődítményeként szolgáló városban a Fehérsisakosok (White Helmets) nevű híres szíriai mentőcsapat tagjai segédkeznek a mérgezést szenvedett túlélők ellátásban. A csapat tagjai holttestek fotóit mutatták a sajtónak, az áldozatok között sok gyermek is van. A Fehérsisakosok szerint civil lakosok százai szenvedtek mérgezést a vegyi támadás következtében, egy helyi önkéntes orvos elmondta, hogy csaknem ezer ember légzési nehézségekkel küszködik. A halottak száma emelkedhet.

A SANA szíriai hírügynökség jelentése szerint nem is történt vegyi támadás, e forrás szerint az erről szóló hírek a lázadók által terjesztett „koholmányok”, melyek célja megállítani a kormányerők nyomulását.

Pénteken több nap után először ismét összecsapások voltak Dúma térségében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns aktivista szervezet szerint a szíriai légierő – orosz támogatással – mintegy negyven csapást mért a városra és környékére, ennek következtében 27 ember, köztük öt gyerek életét vesztette, többtucatnyian megsebesültek. A szíriai állami televízió megerősítette, hogy megtorló csapásokat mértek a lázadókra, mert ők előzőleg rakétával támadták meg a főváros több kerületét, és megöltek két lakost.

Szombaton a szíriai orosz békéltetőközpont parancsnoka közölte, hogy a Dzsejs al-Iszlám iszlamista lázadószervezet újraindította hadműveleteit a szíriai kormányerők ellen, miután új vezetők vették át a hatalmat benne.

Dúma a kelet-gútai térségben fekszik, és a lázadók évek óta lőtték onnan Damaszkuszt. A kormányerők orosz légi támogatással február 18-án offenzívát indítottak ellene. Március 5-én az orosz békéltetőközpont megállapodást kötött Abu Humammal, a Dzsejs al-Iszlám egyik korábbi – immár félreállított – vezetőjével a békés lakosság, a lázadók és családtagjaik elszállításáról a szomszédos Aleppó tartományba. Azóta több mint 33 ezer ember – jórészt polgári lakos – hagyta el a várost.

Washington riasztónak nevezi a feltételezett vegyi támadást

Az amerikai külügyminisztérium riasztónak nevezte szombat éjjel kiadott közleményében a szíriai Dúma városa ellen elkövetett feltételezett vegyi támadást.

A tárca közleményében hangsúlyozták: ha bebizonyosodik, hogy a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta legnagyobb városában, Dúmában azért haltak fulladásos halált mintegy több tucatnyian, mert a város ellen valóban vegyifegyver-támadást követtek el, akkor erre a nemzetközi közösségnek választ kell adnia.

„Ha ezek a híradások igazaknak bizonyulnak, akkor ez „riasztó és azonnali választ követel a nemzetközi közösségtől” – olvasható a Heather Nauert szóvivő által aláírt dokumentumban.

A szóvivő egyben leszögezte: „a szíriai kormányt és a háttérből támogatást nyújtó Oroszországot felelősségre kell vonni és minden további támadásnak azonnal elejét kell venni”. A külügyi állásfoglalásban egyúttal hangsúlyozták: „a szíriai rezsimnek nyújtott rendületlen segítsége miatt végső soron Oroszországnak kell viselnie a felelősséget a brutális támadásokért”.

(Forrás: MTI, 444)

Kapcsolódó:

Észak-Korea látta el vegyi fegyverekkel Szíriát

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. vpn code 2024

    2024.04.08 02:22 at 02:22

    Touche. Solid arguments. Keep up the amazing effort.

    my site: vpn code 2024

  2. vpn 2024

    2024.04.10 05:39 at 05:39

    You ought to take part in a contest for one of the highest quality sites online.

    I most certainly will highly recommend this website!

    Stop by my blog – vpn 2024

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük