Voks 2024
Hiába beszél nekik (is) Pellegrini elnök – Orbán Viktor és társai a szégyenletes úton
Tragikus esemény törtét tegnap Szlovákiában, merényletet követtek el Robert Fico ellen. Az ország államfője Peter Pellegrini ma arra kérte a pártokat, hogy függesszék fel kampánytevékenységüket. Az elnök szavait azonban a határ magyar oldalán nem hallották meg.
Lövések Nyitrabányán
Szerdán délután meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt a kormány handlovái kihelyezett ülése után, majd kórházba szállították. A helyszínen tartózkodó tanúk szerint Fico az őt üdvözlő emberek közé ment, amikor a lövések eldördültek. Fico ezek után a földre esett, majd példás gyorsasággal kórházba szállították, ahol egy többórás műtétet hajtottak végre rajta, írtuk meg elsők között.
Ez a merénylet a feszültség fokozódását is okozhatja. Egy ilyen cselekedet motivációja eltérő lehet, mondta Eva Klimová pszichológus, a Szlovák Pszichológusi Kamara volt vezetője a támadás kapcsán. Arról azonban ő sem beszélt, hogy miként igyekeznek majd egyes politikusok a maguk javára kihasználni a tragikus eseményt. Szlovákiában már csütörtökön megkezdődött a politikusok egymásra mutogatása, alighanem ennek akar gátat vetni Pellegrini elnök felhívásával.
Nem úgy Magyaroroszágon
A kormánykoalíció politikusai és sajtójuk élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel szinte azonnal belendültek és igyekeznek miden lehetséges módon ki- és felhasználni, a maga javára fordítani egy másik nép tragédiáját. A miniszterelnök egyik mai posztjában például többek mellet ez is olvasható:
„A szlovák miniszterelnök ellen egy baloldali aktivista merényletet követett el. A legfontosabb hónapokban Robert Fico kiesett a munkából. Bizakodunk a felépülésében, de ma egyedül kell küzdenünk a békéért. Mostantól kétszeres erővel, egymagunk kell harcolnunk. Minden eddiginél nagyobb jelentősége lett az európai választásnak. Véget kell vetni az erőszaknak! El kell mennünk és a békére kell szavaznunk június 9-én!”
A fenti bejegyzésél persze jóval cifrábbat is láthat, aki körülnéz mondjuk a megafonosok oldalain, vagy más politikusok közösségi posztjai között.
Sok sikert a böngészéshez!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat