Connect with us

Budapesti hétköznapok

Elismerte az OMSZ, hogy hibázott a munkatársuk, amikor nem sorolta a megfelelő helyre a Gálvölgyi család hívását

Megosztás

Az OMSZ elismerte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében és híbáztak.

Megosztás

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.

Lezárult a vizsgálat Gálvölgyi-ügyben

Az Országos Mentőszolgálat pénteki közleményében azt írta:

„minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.
A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.”

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.
Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.
A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Ugyanerről így ír Dr. Komáromi Zoltán

A DK árnyék kormányának  egészségügyi minisztere szerint:
Egyre több esetben várnak hiába a mentőre – Az Országos Mentőszolgálat vezetőjének menesztését követeljük! Az Orbán-kormány a magyar egészségüggyel együtt tönkretette a mentőszolgálatot is! Ahhoz, hogy változás legyen, első lépésként azonnal meneszteni kell az Országos Mentőszolgálat vezetőjét és szakmai alapon kell újraszervezni az OMSZ-t!

Szerző