Kiemelt hírek
Hiszi, nem hiszi? Ilyennek látják az emberek a horoszkópja alapján!
Az ember önképe, és az, amilyennek a többiek látják, csak a legritkább esetben esik egybe. Az alábbiakban megmutatjuk, milyennek látja a többi ember az egyes csillagjegyek szülötteit.
Kos
A külvilág előtt harcosként jelensz meg. Valóban csodálják az erődet, és a kritikus helyzetekben való helytállásod, azonban sehogy sem tudják hová tenni a hirtelen reakcióid és a temperamentumod. Hiszen a küzdelemre okot adó szikrához, éppen elég egy nem oda illő szó, vagy akár egy jobbkezes utcából kiforduló autó. Dinamikus határozottságodnak köszönhetően első benyomásként a legtöbben főnöknek, kapcsolataidban pedig irányítónak gondolnak. Ugyanis pontosan látják, illetve érzik azt, hogy nem igazándiból elégszel meg a második hellyel. Mindenesetre az első hely elérése érdekében hatalmas erőkifejtésre vagy képes, úgy is fogalmazhatnánk, hogy olyan vagy, mint aki ágyúval lő verébre. Azaz aminek az eléréséhez elegendő lenne két egység energia, ahhoz egészen biztos, hogy tíz egységet használsz fel.
A rövid távú célokkal így nincs is semmi baj, hiszen még fel sem „ébredtél” a lendületből, már át is szakítottad a célszalagot, azonban a hosszú távú elképzeléseiddel már gond van. Ugyanis már fejben azelőtt átéled a „siker” érzését, hogy azt elérted volna! Így az esetek többségében ezért, továbbá azért, mert az újabb hatások miatt könnyen irányt változtatsz, nem fejezed be a céljaidat. Vagy legalábbis nem mindegyiket . Versenyszellemed, amely számos formában és területen megnyilvánul, a külvilág tökéletesen felismeri. Elegendő csak a vezetési stílusodra gondolni, ahol nemegyszer csak dísznek tekinted a sebesség korlátozó táblákat. Mindettől függetlenül a versenyszellemedhez „fair-play” díj is jár, hiszen a legyőzötteket nálad jobban senki sem tiszteli. Örök gyermekként, kiváló barát vagy, és ezt tudják, illetve érzik mások is, talán ezért is ajánlatos óvakodnod a hamis dicséretektől, mert a valóban nyílt és őszinte barátságod könnyen kihasználhatják. Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a fej kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható fejsérülések mellett, gyakori fej, fog és fülfájásokkal találkozhatsz.
Ami másoknak tetszik!
Ugyan néhányan megijednek a határozott és dinamikus megjelenésedtől, mégis ez a legvonzóbb benned. Egyszerűen sugárzik belőled az erő!
És ami nem
Az olykor tapasztalható, toleranciától és a diplomáciától mentes megnyilvánulásaid már kevésbé nyerik el mások tetszését. Ezért a külvilágban elsősorban erre kell figyelned.
Bika
A mások által is érzékelhető földhöz ragadottságod mentségére szolgáljon, hogy mindent, amit birtokolsz, és legyen akár anyagi, akár érzelmi eredetű dolog, át akarsz látni, meg akarsz érteni,vagyis teljesen azonosulni akarsz vele. A külvilág számára egy bűbájos, rendkívül nyugodt és türelmes ember benyomását kelted! Valóban képes vagy sokáig türelmesen viselkedni (hónapokig, akár évekig), azonban egyszer csak, ha betelik a pohár, és ezt okozhatja akár egy rossz mozdulat vagy éppen egy nem oda illő szó -, éktelen haragra gerjedsz, és akkor nincs ember, aki megállíthat. Dühkitörésed olyan, akár egy orkán erejű szél. Hirtelen jön, esetenként rombol, és ugyanolyan hirtelen távozik is. Néhány perc múlva, mintha mi sem történt volna, megy minden a régi, nyugodt kerékvágásban.
Hogy a döntéseidhez időt nyerj, gyakran várakozásra kényszeríted a környezeted. Ezt rendszerint azzal éred el, hogy eljátszod a butuskát. Így a beszélgető partnereidnek újra neki kell rugaszkodniuk az álláspontjuk ismertetéséhez, neked pedig újabb idő áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy döntést hozz. Igényességed nem csak a megjelenésedben (öltözködés, ápoltság stb.) mutatkozik meg, hanem a vásárolt termékek minőségében is. Azon túl, hogy igyekszel mindenből a legjobbat megvásárolni, a márkahűségedhez nem fér kétség. Értékeidet bátran mutató és azt őrző (pld. partnered) viselkedésed a külvilág is látja. Így a legendás féltékenységed (főleg fiatalabb korban) is hamar felszínre kerül. Ugyanis a partnereddel sétálva gyakran azt figyeled, hogy a társad kit néz, vagy éppen őt ki nézi. Aszcendensednek köszönhetően a nyak, a torok, a mellékpajzsmirigy, a gyomor, illetve a fül a legérzékenyebb testrészed. Ezért ezekre különösen ügyelned kell. (Betegség esetén a nyirokcsomóid, főleg a nyakon, megduzzadnak. Lassabb anyagcseréd következtében, testsúly problémák előfordulhatnak.)
Ami másoknak tetszik!
A veled született bűbájon túl, a határozott nyugodtságod, illetve a belőled áradó biztonságérzetaz, amely megragadja a külvilág figyelmét.
És ami nem
Az értékeid (lehet szó akár a testi adottságaidról is!) nem takargatod, vagyis félelem nélkül megmutatod a külvilágnak mindazt, amid van. Eme viselkedésed mások dicsekvésnek, felvágásnak érzik.
Ikrek
A külvilág rezdüléseire történő gyors reagálásod mások számára úgy tűnhet, mintha állandóan keresnél valamit. Mindez megköveteli a lendületes tempót, amely örök fiatalságot kölcsönöz a megjelenésednek. Hatalmas ismeretanyagod miatt, kevés dolog van, amelyhez ne tudnál hozzászólni. Eme viselkedésed azonban a külvilág kétféleképpen értékeli: egyesek „kotnyelesnek”, mások szórakoztatóan „jópofának” tartanak. Környezeted hozzáállását villámgyorsan fel tudod mérni, így a beszélgetés elején kísérletet teszel arra, hogy a véleményűket rólad, már ha az rossz,
megváltoztassák. Hatásfokozásként tökéletesen tudsz azonosulni mások gondolataival, véleményével. Sőt! Egyedülálló képességed, hogy az adott témát új oldaláról megvilágítva, magad mellé állítsd a hallgatóságod.
Mindettől függetlenül a beszélgetőpartnereidet észrevehetően is – szeretem, – nem szeretem, csoportokra osztod, amely a válaszaidban éppúgy észrevehető, mint a gesztusaidban. A benned lévő kettős én, már önmagában is sugározz némi megfoghatatlanságot és titokzatosságot, ezt csak tovább fokozod azzal, hogy mihelyst kiismernének, mindig mutatsz valami újdonságot, amely a rólad addig alkotott képet másokban megváltoztatja. Az új utakat és lehetőségeket fürkésző gondolatvilágod előszeretettel tár fel olyan megoldásokat, amelyek könnyebbé teszik az életed. Ez a környezeted számára rendkívül impozáns, hiszen legtöbben a hozzáállásodban látják megtestesülni, a bennük elveszett vagy hiányzó „lazaságot”.
Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a kéz, a kar, illetve a tüdő felső része kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható meghűlések mellett, gyakori ízületimegbetegedésekkel találkozhatsz.
Ami másoknak tetszik!
Örök fiatalos lendületed mellett, az ígéreteket sugárzó, gyakran csábítóan huncut lényed az, ami felkelti mások érdeklődését. Csak hab a tortán, hogy ösztönösen tudod: hol, mikor, kinek, mit kell mondanod.
És ami nem
Álláspontod körömszakadtáig történő védelmezését függetlenül attól, hogy igazad van vagy sem, olykor a külvilágban is megteszed. Az ekkor tapasztalható viselkedésed, azonban sokkal inkább elgondolkoztató, mintsem tekintélyt parancsoló.
Rák
Az embereket nem látod, hanem érzed! Így szavak nélkül is pontosan tudod, hogy kinek, mikor, mit kell mondanod. A végeredmény aligha kétséges: az emberek többségének kimondottan szimpatikus vagy! Ennek ellenére (főleg ismeretlen környezetben) mások visszahúzódónak gondolnak. Ugyanis időre van szükséged ahhoz, hogy az adott helyzetet felmérve felszabadulttá válj. Ettől kezdve azonban, akaratlanul is a középpontba kerülsz.
Az embereket alapvetően két csoportra osztod! A „szeretem csoportot”, határtalan figyelemmel és gondoskodással övezed, míg a „nem szeretem csoportját”, teljes közömbösséggel. Eme megkülönböztetésed, a külvilág számára észrevehető, akárcsak a hanglejtésed. Bármilyen hihetetlen, mindenkivel más hanglejtéssel beszélsz.
Kiváló memóriádra, született intelligenciádra (józan paraszti eszedre) hamar felfigyelnek.
Egyszerűen sugárzik belőled a remény, illetve a kulcs, mások problémáinak megértésére és megoldására. Beleérző képességed segítségével ugyanakkor képes vagy olyan problémákra is megoldásokat találni, amelyeket meg sem éltél.
Mások számára is jól látható érzékenységed velejárója, a hangulatingadozás. Így egy rosszul kiejtett szó, vagy egy számodra félreértelmezhetetlen grimasz éppúgy elveheti a kedved, ahogy egy szépen kiejtett szó, meglágyíthatja a szíved. Így vagy úgy, esetedben az érzelmek központi szerepet játszanak. Hiszen az esetek többségében előbb érzel, mint gondolkozol. Aszcendens jegyed miatt a mellkas, illetve az emésztőrendszer, ezen belül a gyomrod a legérzékenyebb testrészed. (Pszichoszomatikus betegként előfordulhat, hogy vélt vagy valós betegségek mögé bújva, a kiváltó probléma megoldásáig időt „kérsz” a környezetedtől.)
Ami másoknak tetszik!
Határtalan alkalmazkodó képességed és a belőled áradó gondoskodás az, amely a külvilág figyelmét felkelti. Bizalmat sugárzó megjelenésed pillanatok alatt képes megnyitni másokat, így nem véletlenül válsz, előbb vagy utóbb mások lelki „szemetesévé”.
És ami nem
Túlzott érzékenységed, illetve az ebből eredő megnyilvánulásaid a külvilág sok esetben
siránkozásnak érzékeli. Ezért a környezetedben elsősorban erre kell figyelned.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: „kracsun” innen ered a karácsony – Úgy látszik a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat