Connect with us

Kerítésen innen

Hódmezővásárhely nem adja át az egyházaknak az általuk használt oktatási intézmények tulajdonjogát

Megosztás

Elutasította az egyházak által használt ingatlanok tulajdonjogának átadását Hódmezővásárhely közgyűlése csütörtöki ülésén.

Megosztás

Elutasította az egyházak által használt ingatlanok tulajdonjogának átadását Hódmezővásárhely közgyűlése csütörtöki ülésén.

Hódmezővásárhely megyei jogú városhoz három egyház jelentett be igényt hét ingatlanra

Egy 2022. végi törvénymódosítás tette lehetővé, hogy az oktatási-nevelési feladatokat ellátó egyházi fenntartók kérhetik a feladatellátással összefüggő ingatlanok tulajdonjogának átadását.

Hódmezővásárhely megyei jogú városhoz három egyház jelentett be igényt hét ingatlanra. Egyeztetések után a Szeged-Csanádi Egyházmegye elfogadhatónak mondta, ha nem vagy csak részben kapják meg a tulajdonjogot; a Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja és a szintén érintett református egyházközség azonban ragaszkodik a tulajdonjoghoz – olvasható az előterjesztésben.

Kis Andrea (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) az adásvételt semmilyen formában nem tartotta támogathatónak, végül egy megszavazott módosító indítvánnyal ezt ki is vették a határozati javaslatból. A képviselő „nettó alaptörvény-ellenes csalásnak”, az önkormányzatok ellen irányuló „tömeges rablásnak” nevezte a parlament által elfogadott törvénymódosítást. Véleménye szerint csak a vagyonkezeléssel érhető el, hogy valamilyen ráhatása maradjon az ingatlanra az önkormányzatnak.

Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester az ülésen hangsúlyozta, a törvénymódosítás szembemegy az alaptörvénnyel és „az uniós chartával”; ráadásul a köz vagyonáról van szó, „ami szent és sérthetetlen”. Mint mondta, az ő legfőbb célja más polgármesterekhez hasonlóan a város vagyonvesztésének megakadályozása. Megjegyezte, Botka László szegedi polgármester is adásvétellel rendezte a bencések igényét. 

Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP-Szeretem Vásárhelyet Egyesület) emlékeztetett, a tulajdonjog csak addig illetné meg az egyházakat, amíg fenntartják az oktatást-nevelést, utána visszaszállna az önkormányzatra, így „nem érti a félelmeket”. 

Megjegyezte: az ótemplomi református egyházközség korábban megvette volna az egyik ingatlant, ám az adásvételre nem került sor, ahogyan véleménye szerint a polgármester akadályozta meg a Kossuth térre tervezett ötmilliárd forintos tudásközpont-fejlesztést is. Ez vagyonvesztésnek számít-e? – kérdezte.

A jelen lévő képviselők végül a módosított határozatot – amely csak a vagyonkezelést ajánlja fel, az adásvételt nem – 9 igen, 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Lázár János minimális előnnyel nyert Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter nem lesz tagja az Országgyűlésnek

Szerző