GépnarancsBanánköztársaság

Hoffmann Rózsa, a jellem bajnoka – Nincs új a nap alatt 35.

amgyal

Hoffmann Rózsa korszakokon átívelő bátorságához és jellemszilárdságához a hit adta az erőt. Előbb mélyen szunnyadva, hogy senki se lássa, később kérkedve, hogy mindenki lássa. Mindig úgy, ahogy az éppen hasznos volt.

Halkan szólt, mint aki belelépett

Miután Orbán leváltotta az államtitkárságról, miután kiderült, hogy a KLIK nem működik. Miután nyilvánosságra került a terv, hogy megpróbálják megyei alapon átszervezni a központosított oktatásirányítást, Hoffmann Rózsa bátran kijelentette az RTL Klub híradójában, hogy egy központból lehetetlen 198 tankerületet jól irányítani. Sőt, ő már államtitkár korában szólt, hogy „ez nem fog működni”. Valószínűleg a hangszálaival lehetett valami, mert olyan halkan motyoghatta maga elé, hogy senki nem hallotta. Vagy a krimikből ismert telefonos hangtorzítót használhatta, mert amit mindenki hallott, az úgy hangzott, hogy a KLIK egy sikertörténet.

De nem ez volt az első bátor és jellemes cselekedete Hoffmann Rózsának. Már az átkosban olyan mélyen alábukott és túlélt, hogy pályáját a Művelődési Minisztériumban kezdte, ahol a főelőadóságig vitte. Hát igen, a szocializmuskori minisztérium gyűjtőhelye volt a rendszer titkos ellenzékének!

Bekényszerítve a Magyar Szocialista Munkáspártba

A minisztériumból ejtőernyőzött át egy gimnázium igazgatóhelyettesi székébe, hogy egy idő múlva kinevezzék egy másik gimnázium igazgatójává. Az igazgatói beosztás elnyeréséhez ekkor szükséges volt párttagságot vállalni, ezt a kényszerű kompromisszumot megkötöttem, párttisztséget nem viseltem, 1988-ban kiléptem.” – olvasható saját honlapján. (Félénken jegyezném meg: volt ebben az országban olyan is, aki nem lépett be, inkább lemondott igazgatói álmairól.) Nagy bátorság és jellemszilárdság kellett a kilépéshez is, mert 1988-ban a rendszer ugyan már recsegett-ropogott, de azt még nem lehetett tudni, mikor omlik össze. De ki szeret a romok alá kerülni? Ha omlik, akkor már késő.

A párthoz mint politikai képződményhez valószínűleg különös vonzalom fűzi. Más söralátétet vagy bélyeget gyűjt, ő pártot gyűjtött. Az MSZMP után még két trófeát szögezhetett ki dolgozószobája falára: belépett a FIDESZ-be is és a KDNP-be is. Biztos, ami biztos.

Halált megvető bátorság

Államtitkárrá való kinevezése után halált megvető bátorsággal védte a mundér becsületét. És tényleg kellett a bátorság meg a jellemszilárdság, mert a mundérnak semmi becsülete nem volt.  2013-ban, a tankönyvkáosz kellős közepén ki merte jelenteni, hogy nincs káosz a tankönyvellátásban. Még idén márciusban is volt bátorsága azt nyilatkozni, hogy a KLIK beváltotta a hozzá fűzött oktatáspolitikai célokat, és hogy semmi olyan nincs a működése körül, ami aggodalomra adna okot. (Hja, akkor még nem derült ki, hogy a főnöknek más a véleménye.)

De mihelyst kiderült, Hoffmann Rózsa ismét bátran igazodott. Azt már korábban bevallotta egy kormány közeli propagandakiadványban, hogy az Orbán Viktorral való konzultáció „mindig kiemelkedő intellektuális élmény számomra. És a legtöbb kérdésben egyezik a véleményünk”. Miután megismerte a főnök véleményét, az újabb intellektuális élmény hatására – bátran vállalva a sunyi megalkuvás látszatát – rögtön kijelentette, hogy ugyanúgy tévedésnek tartja a KLIK-et, mint a főnök. Az, hogy annak idején a parlamentben megszavazta ezt az eleve rossznak tartott törvényt, valószínűleg ugyanolyan kényszerű kompromisszum volt, mint az MSZMP-be való belépés. De volt bátorsága kompromisszumot kötni ebben a macsó fideszes világban, ahol a kompromisszumot a gyengeség jelének tartják. Igaz, hogy csak magával, és nem egy ellenféllel kötötte, de hát a kompromisszum az kompromisszum.

A hit ereje

Ehhez a korszakokon átívelő bátorsághoz és jellemszilárdsághoz a hit adta az erőt. Előbb mélyen szunnyadva, később kéretlenül is megvallva. Mindig úgy, ahogy az éppen hasznos volt. Ugyancsak Hoffmann Rózsa honlapján olvasható:

„Láttuk, ahogyan a kislányunk és vőlegénye értékalapra helyezik a párkapcsolatukat, és azt tanácsoltuk nekik, hogy Isten előtt kössenek házasságot. Menyegzőjük szinte misztikus pillanata bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam.”

Mily megható! Bárcsak sok ilyen bátor és jellemes Hoffmann Rózsa lenne e hazában. És akkor fényre derülne.

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Galamus, 2014. szeptember 21.

About Author

Szólj hozzá!