Connect with us

Bulvár

Hófúvástól napsütésig, lesz itt minden mint a búcsúban + Léna

Megosztás

Kedden délelőtt, délkeleten még felhős égbolt lesz jellemzőbb, melyből elszórtan lehet hószállingózás, akár hófúvás is. Az ország túlnyomó része felett már reggelre lecsökken a felhőzet, így napsütésben, nagyrészt derült időben lehet bízni. Délután a délkeleti térség fölött is vékonyodik, csökken a felhőzet, előbújik a nap. Már nem valószínű csapadék.

időjárás
Megosztás

Kedden délelőtt, délkeleten még felhős égbolt lesz jellemzőbb, melyből elszórtan lehet hószállingózás, akár hófúvás is. Az ország túlnyomó része felett már reggelre lecsökken a felhőzet, így napsütésben, nagyrészt derült időben lehet bízni. Délután a délkeleti térség fölött is vékonyodik, csökken a felhőzet, előbújik a nap. Már nem valószínű csapadék.

Délben jöhet a hófúvás

A déli, kora délutáni időszakra néhány fokkal fagypont fölé enyhül a levegő. A hőérzet ennél hidegebb lesz az eleinte főként keleten és nyugaton, majd délután már a középső országrészben is felerősödő É-i szél miatt. Keleten, a hóval borított tájakon hófúvásra kell készülni!

Éjszaka csillagfényes, gyengén felhős, erősen fagyos időre készülhetünk. A középső országrészben mérséklődik, keleten és nyugaton még erős lesz az É-i szél. Hajnalra, az ország keleti felén sokfelé süllyed -10 fok köré a hőmérséklet. A hóval borított, szélvédett helyeken várható a leghidegebb, -10 fok alatti minimum hőmérséklet.

Szerdán

Szikrázó napsütés ígérkezik jellemzőnek néhol vékony fátyolfelhőzettel. Tovább mérséklődik, gyengül a szél, a keleti és nyugati megyékben lehet még élénk az ÉÉK-i légmozgás. Éjjel szélcsendes, csillagfényes, erősen fagyos idő következik. Hajnalban, észak felől kezdődhet fokozatos felhősödés. Ismét erős fagyra kell készülni, különösen a keleti országrészben, ahol -15 fok köré, néhol az alá is hűlhet a levegő.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

kedd reggel nyugaton -3, keleten -7,

kedd délután 0 – +4,

szerda reggel nyugaton -4, keleten -10,

szerda délután északnyugaton +1, délkeleten -2 fok körül alakul.

A hét közepén

– Csütörtökön reggel még nagyobbrészt gyengén felhős égbolt várható, majd északkelet felől felhősödés várható. Nyugaton felerősödik, keleten gyenge marad az É-i szél. Délután, este, északkeleten előfordulhat hószállingózás, míg nyugaton még ekkor is lehet szűrt napsütés.

– Pénteken és szombaton is nyugaton valószínűbb napsütés és erős É-i szél, míg keleten több felhő, szélcsend, északkeleten esetleg hószállingózás.

– Vasárnapra előreláthatólag országszerte legyengül és déliesre fordul a légmozgás. Vastagodó felhőzet most a legvalószínűbb, melyből itt-ott, elsősorban északon, északkelten hószállingózás is előfordulhat.

– Hétfőre – még jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – ciklon érkezése körvonalazódik erős, viharos széllel, szórványos, vegyes halmazállapotú csapadékkal.

Biometeorológia

Kedden gyengülő hidegfronti hatás várható. A fagyos idő és a sokfelé felerősödő É-i szél okozhatnak kellemetlenséget. A szél jelentősen rontja a hőérzetet, ennek megfelelően érdemes rétegesen öltözködni, illetve bőrünket testápolóval védeni a kiszáradás ellen. A hidegben bőrünk sérülékenyebbé válik, illetve a sebek nehezebben gyógyulnak. A mozgásszervi betegségekben szenvedőket is érzékenyen érintheti a hideg. Panaszaik erősödhetnek, mely ellen az előírt gyógytornával, a beteg testrész hideg elleni védelmével, illetve eseti fájdalomcsillapítókkal védekezhetnek-írja az Eumet.

(Így indult nálunk a nap)

hófúvás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük