Kerítésen túl
Holland vadászgépek Ukrajnának
Hollandia 18 F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnának, hogy segítse a harcot Oroszország inváziója ellen – közölte a holland kormány pénteken.
Mit szól ehhez Orbán?
„Tájékoztattam Volodomir Zelenszkij elnököt kormányunk döntésünkről, miszerint 18 F-16-os vadászgépet bocsátunk Ukrajna rendelkezésére. A gépek leszállítása az egyik legfontosabb eleme az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásról kötött megállapodásnak”
– írta Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök a X közösségi médiaplatformon.
A vadászgépek szállítása még függ a holland külügyminisztérium kiviteli engedélyétől és a személyzetre, valamint az ukrajnai infrastruktúrára vonatkozó kritériumok teljesítésétől – tette hozzá Rutte.
Romániai kiképzőtábor
Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter kifejtette, hogy a külügyminisztériumnak még meg kell győződnie arról, hogy a repülőgépek Ukrajnának való átadása megfelel-e az Európai Unió fegyverexportra vonatkozó követelményeinek.
Hága már augusztusban megerősítette, hogy szállítana Ukrajnának repülőgépeket, miután megkapta az engedélyt az Egyesült Államoktól, ahol a harci gépeket gyártják.
Hollandia korábban támogatta, hogy Romániában kiképzőközpontot hozzanak létre ukrán vadászpilóták számára, és öt harci gépet bocsátott a létesítmény rendelkezésére.
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője