Connect with us

Sport

Holló Balázs egyéni csúccsal döntős 400 méter vegyesen

Megosztás

Holló Balázs óriási egyéni csúccsal döntőbe jutott 400 méter vegyesen, Kós Hubert viszont 12. helyen fejezte be szereplését ebben a számban a budapesti úszó-világbajnokság szombati nyitónapján.

Megosztás

Holló Balázs óriási egyéni csúccsal döntőbe jutott 400 méter vegyesen, Kós Hubert viszont 12. helyen fejezte be szereplését ebben a számban a budapesti úszó-világbajnokság szombati nyitónapján.

Mindketten áprilisban a debreceni országos bajnokságon úszták egyéni legjobbjukat

Holló Balázs ebből most délelőtt 4:10.87 perces idejével közel két és fél másodpercet faragott (4:13.15). Kós Hubert ugyan féltávig parádésan úszott, ezt követően azonban visszaesett, végül 4:15.44 perccel csapott célba.

A vegyes zónában Holló elmondta, álmában sem gondolt volna ilyen időre délelőtt, ugyanakkor nagyon jól érezte magát a vízben, ráadásul délután rendre jobb teljesítményre képes, így bízik benne, hogy a fináléban még tovább tud javulni.

Kós megjegyezte, 200 méterig minden rendben volt, ott viszont “megállt az élet”, de szerinte a rövidebb vegyes szám tekintetében ez nem rossz kezdés.

Holló az ötödik idővel került a fináléba.

Szabó Szebasztián a nyolcadik idővel elődöntős 50 méter pillangón

A győriek 26 éves versenyzője, a szám aktuális Európa-bajnokaként ugrott a Duna Aréna medencéjébe.

A zentai születésű úszó – aki a brazil Nicholas Santosszal holtversenyben tartja ebben a számban a rövidpályás világcsúcsot, most pedig egymás mellől rajtoltak – 23.11 másodperces idővel csapott célba.

Szabó Szebasztián a vegyes zónában elmondta: első úszásnak ez teljesen rendben volt, ráadásul az első vízbe csobbanás mindig nehéz, azonban most koncentrálhat a váltóra és az elődöntőre.

Az előfutamok során négyen értek el 23 másodpercen belüli időt, köztük a 13-szoros világbajnok, címvédő amerikai Caeleb Dressel.

Szabó Szebasztián

Szabó Szebasztián Európai-bajnok válogatott úszó a Duna Arénában. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Késely és Fábián lemaradt a 400 méter gyors döntőjéről

Késely Ajna és Fábián Bettina sem jutott döntőbe 400 méter gyorson a budapesti úszó-világbajnokság szombati nyitónapján.

Egyéni legjobbjuktól mindketten jócskán elmaradtak, Késely Ajna 4:09.09 perccel (legjobbja 4:01.34) a 12., Fábián pedig 4:16.06 perccel (4:07.81) a 22. helyen zárt.

Késely a futam után arról beszélt, továbbra is türelmetlen magával szemben annak kapcsán, hogy nem tud olyan ütemben fejlődni – sőt, van, amikor stagnál -, mint ahogy szeretne.

Takács Tamás 28. helyen végzett 100 méter mellen

Az 1998-as születésű magyar versenyző egyéni legjobbjától (1:01.08) nem sokkal elmaradva, 1:01.86 perces idővel csapott célba.

A szám egyeduralkodója, a brit Adam Peaty hiányában a legjobb idővel a holland Arno Kamminga jutott a 16 úszót felvonultató elődöntőbe. Peaty minden idők legjobb időeredményei közül az első 17-et birtokolja, Kamminga éppen a 18. a listán.

A délelőtti programot a férfiak és a nők 4×100 méteres gyorsváltói zárták

Szabó Szebasztián, Milák Kristóf, Bohus Richárd és Németh Nándor

Előbbi, Szabó Szebasztián, Milák Kristóf, Bohus Richárd és Németh Nándor összeállításban a tokiói olimpiai döntőben úszott 3:11.06 perces országos csúcsát – ami a japán fővárosban az ötödik helyre volt jó – megközelítve, 3:12.38 perccel zárt, összesítésben pedig a harmadik legjobb idővel várja a finálét.

Milák “kicentizte” a váltást, az olimpiai bajnok klasszis ugyanis kereken 0-s különbséggel ugrott a vízbe a rajtkőről.

A nőknél a Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Molnár Dóra, Gyurinovics Fanni összetételű négyes nyolcadik helyen jutott a fináléba.

(MTI)

Négy helyen változott a férfi vízilabda-válogatott kerete az olimpiához képest

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük