Bulvár
Hoppál Péter ezentúl dalban mondja el – Új titulusa: a Mindennapos Éneklés Bizottságának operatív vezetője
Nem, ez nem a Kurir Kacsa rovat legújabb cikke, ez az Orbán-kormány keddre szánt őrülete. Ne legyen félreértés, nem az éneklés fontosságával van a gubanc, hanem, hogy ezért fizetést és juttatás-hegyeket kap közpénzből Hoppál Péter.
Mindennapi dalunkat add meg nekünk….
Hoppál Péteré a felelősség, hogy átültesse a gyakorlatba a mindennapos éneklés elvét. Az új alaptantervbe összművészeti ismereteket szeretnétek. A témában operaházi minikonferenciát szerveznek.
A mindennapos éneklés elvével kapcsolatos kezdeményezéseket, tapasztalatokat összegzi a Magyar Állami Operaház által megszervezett minikonferencia csütörtökön az Erkel Színházban.
A rendezvény résztvevői többek közt megvizsgálják, hogy
„a most elkészült, bevezetés előtt álló nemzeti alaptanterv rendszerén belül létre tud-e jönni a fakultatív időszaki tárgyak egyikeként valamiféle összművészeti ismereteket oktató-elemző-népszerűsítő óratípus, és hogy annak milyen multimédiás és intézményi támogatása volna lehetséges”.
A konferencián előadást tart Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, Zsoldos Dávid zenetörténész, Kákay István, az Operaház képzési vezetője, Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti balett igazgatója, Hajzer Nikolett, az Operaház Gyermekkarának karnagya, Verebélyi Ákos váci tankerületi igazgató és Fodor Gábor ceglédi tankerületi igazgató.
A mindennapos éneklés zebegényi megvalósulásáról Skripek Katalin, a Szőnyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, az éneklés küldetéséről Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója beszél.
A mindennapos éneklés pozitív hatásáról
Hoppál Péter, a Mindennapos Éneklés Bizottságának operatív vezetője szól, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Aki a zenét szereti! címmel tartja meg előadását.
Konok Péter publicistának ez jutott eszébe a fenti hírről:
„A Párt Mindennapos Éneklés Bizottsága újonnan kinevezett operatív vezetőjének, Hoppál Péter elvtársnak ajánlom fanfáros üdvözlettel!
Egyszer Sztálin elvtárs a Moszkva folyó partján sétálva egy koldusba botlott. Furcsa dolog volt ez a Szovjetunióban, ahol rég felszámolták már a szegényeket, de ez a koldus valahogy kimaradt az össznépi felszámolásból.
Ült a koldus egy kapu tövében, és énekelt.
Az emberek többsége elsietett mellette, de néhányan megálltak, hallgatták. Megállt Sztálin elvtárs is, hallgatta.
Szomorú volt a koldus dala nagyon, a sors viharairól szólt, a téli hidegről, a tovatűnt ifjúságról, a vodkás másnapokról, a kihűlt szerelemről. Sztálin elvtárs egészen nekibúsult tőle, mert hát neki is volt szíve, értette a bajokat és a gondokat ő is. Kicsit meg is könnyezte a dalt.
– Hej, a mi nagy, orosz lelkünk! – fordult Berija elvtárshoz, aki vele sétált, hogy legyen, aki szemmel tartja a csekistákat, akik Sztálin elvtársat tartották szemmel. (Sztálin elvtárs grúz létére szeretett az orosz lélekről beszélni, ezt munkaköri kötelességének érezte.) – Mennyi keserűség belefér!
Berija elvtárs haptákba vágta magát,
hogy jelezze, neki is van nagy, orosz lelke. Sztálin elvtárs odafordult a koldushoz.
– Megríkattál, koldus elvtárs. Ha adnék neked ezer rubelt, mit csinálnál vele?
– Balalajkát vennék rajta, továris goszpogyin – válaszolta a koldus. – Régen, mikor még volt balalajkám, jobban felfigyeltek rám az emberek.
– Érdekes – bólintott Sztálin elvtárs. – Az emberekre nem is gondoltam… hogy erre van igényük… – Lavrentyij Pavlovics – fordult Berija elvtárshoz, aki haptákba vágta magát, hogy ezzel is jelezze, csupa fül -, inkább vágjátok ki a nyelvét! Csak a bajok és a gondok… Minek nekünk az a sok szomorúság?!
Szerző
