Bulvár
A horoszkópod szerint ilyen lesz a nyarad utolsó hónapja
Skorpió
Most szenvedélyes érzelmi hullámzásban van részed amelyet bizony az anyagi javaid is követnek. Próbáld megtalálni egyensúlyodat, hogy az életed más területei is végre jó irányba haladjanak. Emiatt nagy bevételekre ebben a hónapban nem számíthatsz, de ne aggódj, hiszen amennyire szükséged lesz azzal rendelkezni fogsz. Ha életedet egyensúlyba hozod, akkor érdemes lenne megpróbálkoznod egy lottószelvény feladásával, mert ez a csillagok állását is megváltoztathatja.
Mérleg
Amennyiben már nem tudod követni pénzügyeid hullámzását, ne aggódj, mert nem érzelmeid befolyásolják ezt. Te lendületben vagy és a benned lévő vágyak mozgatnak. Párod ebben az időszakban mindenben melletted áll, hallgasd meg az ötleteit, mert lehet azok segítségével teszel szert nagyobb összegre. Társad segítsége segít neked megtalálni egyensúlyodat, hogy anyagi helyzeted is egyenesbe kerüljön végre.
Szűz
Jó megérzéseid hatására nem várt összeg ütheti markodat, ígéri a horoszkóp. Mostanság a szépségápolás és a divat foglalkoztat, pedig ezek a dolgok nem szerepelnek az első helyen. Lehetséges, hogy a szerelem hatására, de szomjazol a tudásra, ezért érdemes tanfolyamokra befektetned, hiszen a tudásod senki nem veheti el tőled. Te mindig higgadtan tudsz gondolkodni, szorgalmad és rendezettséged pedig a munkádban mutatkozik meg. A rossz és elhamarkodott döntések távol állnak tőled, de ügyelj arra, hogy rendezd érzelmeidet, mert ezek mind hatással lehetnek az anyagi helyzetedre.
Oroszlán
Mindig mindent tudatosan elrendezel, és kontroll alatt tartasz az életedben, nincs ez másképp a pénzügyeiddel sem. Sok pénz érkezik ebben a hónapban hozzád, de ez számodra nem fog problémát okozni. Duzzadsz az életerőtől és a lendülettől, a sportolás előtérbe kerülhet ebbe a hónapba, így hát ne lepődj meg ha jelentős összegeket fordítasz sporteszközök megvásárlására. Ezzel legalább leküzdheted egyik rossz szokásodat: a lustaságot! Ha úgy döntesz, utazásra adod a fejed, ne bánd meg, hiszen ezáltal jelentős tanításokkal fogsz gazdagodni.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája