Budapesti hétköznapok
Hozzászólás a Hegyi Árpád Jutocsa-ügyhöz
Tudom, hogy mostanság sikk meghurcolni a mentősöket, és azt is tudom, hogy a kritikák zöme jogos, ahogy a tegnap közölt esetükben is, amelyben Hegyi Árpád Jutocsa rendező írta le megaláztatást egy biciklibaleset után. Kezdi nekünk küldött hozzászólását egy követőnk csütörtöki cikkünkhöz, majd így folytatja.
Értem én, hogy szörnyű volt de…
A „balesetes” arra kérte a helyszínre érkezett mentős, hogy mivel a balest következtében becsinált kórház előtt vigyék haza,
„Kértem, sőt könyörögtem: menjünk először haza, a barátnőm kimos a szarból, s már mehetünk is a Balesetire. Szégyellem magam, megalázó nekem ez így.”
De a mentős nem hallgatott a kérésre, és ebben igaza is volt, mert mi van akkor, ha a sérültnek például szemmel nem látható belsővérzése van és éppen a kitérő okozta késedelem lesz végzetes a számára. Tehát a mentős fiú cselekedete tökéletesen szakszerű és támadhatatlan volt nem úgy a hozzátartozó szöveg ami viszont minden ép eszű embert fel kell, hogy háborítson:
„Magában is van emberség… De még megalázóbb volt, ahogy kegyetlenül és valami kápói hatalom birtokában, kitapintható szadizmussal érvényesítette a hivatalos protokollt: ne dumáljon nekem itt emberségről öreg, majd ha annyi fizetésért csinálja, amit én, pofázhat, maga a tízedik esetem ma, ebből hét részeg állat és egy bekábítózott őrjöngő kiscsaj volt, maga a második igazi balesetem, megyünk a Balesetibe szarosan, majd ott kipucolják! „
Ez után az embertelen szöveg után az ember happy endre vágyik de nem….
A kórház személyzete is eleégtelenre vizsgázott emberségből, és ott sem hivatkozhatnak semmilyen mentségre, mert az az egészségügyi dolgozóval, ki bármennyire is alulfizetett vagy túlhajszolt látványosan és nyilvánosan „undorkodik” egy beteg kiszolgáltatott helyzetét látva nincs kisegítve a szakma, úgyhogy nyugodt szívvel írom le bármilyen nagy is a munkaerőhiány ki velük(!!!), mert többet ártanak a betegeknek mint használnak.
