Budapesti hétköznapok
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor először – 2009 a nagy fordulat
Hszi Csin-pinget szerda este alternatív útvonalon hozták a városba a repülőtérről, hogy ne kelljen látnia a gyorsforgalmi útnál rá várakozó Tibet-párti zászlókkal tüntetőket. Csütörtök reggelre pedig a Gellért-hegyre kitett Tibeti zászlót takarták le kínai lobogóval az előzékeny vendéglátók.
Nem volt ez mindig így
Orbán Viktor és a Fidesz 2009-ig, azaz ameddig karnyújtásnyira nem kerültek a hatalomhoz, folyamatosan ostorozták nemcsak Medgyessy Pétert és kormányát, de a Gyurcsány-kormányt is azok Kína-barátságért, számon kérve rajtuk, miként lehetnek olyan jóban az emberi és polgári jogokat sértő, Tibetet eltaposó Kínával.
A nagy hátraarc
2009 decemberében alig néhány hónappal az országgyűlési választások előtt, amelyek akkor már földindulásszerű Fidesz győzelmet ígértek, a párt felvette a pártközi kapcsolatokat a Kínai Kommunista Párttal Orbán Viktor pekingi látogatása során, akkor tárgyalt először Hszi Csin-pinggel, az ország akkori alelnökével. Ezzel a találkozóval véget is ért az a narratíva, melyet előtte különösen a Fidelitas képviselt és amely Kínát az emberi jogok ottani helyzete, valamint Tibet ügyében bírálta az előző nyolc év szocialista kormányait, pedig rendre azzal támadta, hogy nem vetik fel ezeket a kérdéseket az államközi tárgyalásokon.
2010 után viszont a Kínával szembeni fideszes bírálatok megszűntek, sőt a második Orbán-kormány úgy deklarálta a „keleti nyitást” és a Kínához fűződő kapcsolatok erősítését, mintha ez ellentétben állna a korábbi kormányok gyakorlatával – írja Wikipédia.
Itt már minden kísérő erőszakszervezet randalírozhat?
Jól emlékszünk még arra, hogy a török elnök legutóbbi látogatásakor testőrei miden következmény nélkül fizikailag is bántalmazhattak egy magyar „bámészkodót”. Most a Hszi Csin-ping elnököt kísérő piros sapkások, a kínai követség önkéntesei, vegzálták Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselőt, amikor EU-s zászlókat vitt az Erzsébet hídra és arról faggatták, milyen zászlók azok, mi a célja velük. Egyébként állítólag ez a csapat vitte véghez a Gellért-hegyi „zászlócserét” is.
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban