A történelem ismétli önmagát. Nos, személyes történetem is. Annak idején, amikor elmúlt a rendszerváltás kiváltotta eufória, baloldali napilapos újságíróként egyre többet dühöngtem az Antall-kormány intézkedései miatt.
Foglalkozási ártalom
És még a jogosítványom is lejárt! Elmentem megújítani az új háziorvosomhoz, akit még nem ismertem. Az elődje ugyanis sajnos meghalt. Az utód – némi ismerkedő faggatás után – rutinszerűen elővette a vérnyomásmérőt, majd közölte, hogy nagyon magas a vérnyomásom. – Dobja el a szerkentyűt! – válaszoltam, – hiszen nekem mindig nagyon alacsony volt a vérnyomásom!
Az orvos megismételte az akciót, de az eredmény változatlan volt: 190/110… – Ideges mostanában valamiért? – kérdezte a doktor. – Nem olvas újságot? Nem hallgat rádiót? Nem nézi a televízió híradóját? – kérdeztem vissza ingerülten. Az orvos nyelt egyet, elvégezte a többi vizsgálatot. Érvényesítette a jogosítványomat s közölte, mennyi idő múlva menjek vissza felülvizsgálatra. Úgy léptem be a rendelőbe, hogy nem szedtem semmiféle gyógyszert. Öt recepttel a kezemben távoztam…
– Tévedtél! Nem leszek hülye! – közöltem telefonon a Szegeden praktizáló belgyógyász sógorommal. Ő mondta ugyanis ironikus kedvességgel – az igen alacsony vérnyomásomra utalva –, hogy sokáig fogok élni – csak meghülyülök. – Nos, hülyülés helyett a gutaütés fenyeget – tettem hozzá. Nyugtatgatott, szedjem a gyógyszereket és ne foglalkozzam a politikával – tette hozzá. Én, aki foglalkozási ártalomként naponta ezt teszem…
Orbánékhoz képest Antallék úriemberek voltak
Szedtem a gyógyszereket. Hol használtak, hol nem – talán nem véletlenül… Aztán jött a kormányváltás és egy idő után el kellett ismernem, hogy Orbánékhoz képest Antallék úriemberek voltak… És kezdtem megszokni a helyzetet, tudomásul véve, hogy ezzel kell együtt élni. Eljutottam odáig, hogy – ha nehezen is – abbahagyhattam a vérnyomáscsökkentő szedését.
Az ám, de hála Orbanisztán kormányának, és naponta feldühítő intézkedéseinek, nyilatkozatainak és egyéb megnyilvánulásainak, ismét elindult a higany fölfelé a vérnyomásmérőmön. Most már csak azt kellene eldöntenem, hogy mi jobb nekem: ha megüt a guta, vagy ha meghülyülök?! Bár ahogy a helyzetet látom, erősen kerülget a gutaütés. Holott a hülyülés jobb lenne, mert akkor nem érteném, mi is történik körülöttem!
