Nem jogerősen két év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték azt az embercsempészt, aki június közepén tizenegy, az országhatárt előzőleg illegálisan átlépő külföldi állampolgárt akart az osztrák határhoz szállítani, azonban a személygépkocsijával balesetet szenvedett az M0-ás autóúton.
A sofőrnek az országon való átszállításért az ismeretlenül maradt megbízója 400 ezer forintot ígért
A vád szerint a 39 éves férfi június 17-én a magyar-szerb határ közelében található Ruzsa melletti erdős területen – az általa vezetett hétszemélyes gépkocsiba – felvett egy török és tíz afgán állampolgárt, akikről tudta, hogy illegálisan léptek Magyarország területére, nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel – olvasható az ügyészségi közleményben.
Az embercsempész az M0-ás autóúton nekiütközött egy másik autónak, lehajtott a 6-os főútra és félreállt, a külföldiek elmenekültek
A balesethez riasztott Pest megyei rendőrök intézkedtek a sofőrrel szemben, és a külföldi állampolgárokat is néhány órán belül elfogták.
A férfit gyorsított eljárásban bíróság elé állították, majd a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat – a váddal egyezően – bűnösnek mondta ki embercsempészés bűntettének – haszonszerzési célú, több embernek segítséget nyújtva elkövetett – minősített esetében, és ezért őt két év tíz hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.
Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek
Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek, ezért van szükség határvadászokra – erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Az összesen 19 ezer magyarországi fogvatartott 10 százaléka, mintegy 2000 fő külföldi embercsempész, de a szegedi büntetésvégrehajtási intézetben ez az arány még a 20 százalékot is meghaladja. Az elfogott külföldiek – elsősorban bolgárok, szerbek, macedónok, illetve közel-keletiek – pedig sok többletfeladatot és kiadást jelentenek a hatóságok számára, például az elhelyezésük, vagy a tolmácsolás. Mindezek miatt havonta negyedmilliárd forinttal többet kell költeni a magyar költségvetésből.
Rétvári hozzátette: az illegális migráció a szomszédban zajló háború ellenére sem csökken, az embercsempészek is egyre többen vannak, s egyre agresszívebbek. Idén eddig 133 ezren, tavaly egész évben 122 ezren próbáltak illegálisan bejutni az országba.
Az illegális migráció 2015-ös nagy hullámában a nyár derekáig mintegy 600 embercsempészt fogtak el, miközben idén csütörtökig 999-t.
Forrás: Fővárosi Törvényszék / MTI
Gyorsított eljárásban ítélték el az embercsempészt