Bulvár
Időjárás napról napra – Jövő csütörtöktől megváltozik minden
A jövő hét közepéig még kiélvezhetjük az idei „aranya ősz „időjárását, azután megmutatkozik ennek az évszaknak a zordabb arca, addig élvezze ki a nap sugarait, és élvezze a a kellemes idő minden áldását!

A jövő hét közepéig még kiélvezhetjük az idei „aranya ősz „időjárását, azután megmutatkozik ennek az évszaknak a zordabb arca, addig élvezze ki a nap sugarait, és élvezze a a kellemes idő minden áldását!

Szombat délután
Változó vastagságú felhőzet halad át felettünk NY-K irányban, melynek vastagabb része várhatóan inkább csak az északnyugati, északi országrész érinti. – Az északnyugati országrészben zömmel felhős idő várható. A déli, kora délutáni időszakban szemerkélő eső is előfordul kis körzetekben. Jelentős csapadéktól nem kell tartani. – Délen és keleten a hajnali párásság eloszlását követően bujkáló, szűrt napsütés is valószínű. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, de időnként felélénkülhet a DDK-i szél. Este, majd éjszaka kelet felé elvonul, illetve felszakadozik, lecsökken a felhőzet. Országszerte legyengül a D-ies légmozgás. Helyenként pára-, illetve ködfoltok alakulhatnak ki.
Vasárnap a hajnali, reggeli időszakban többfelé lehet párásság, foltokban köd is előfordul. Délelőtt fokozatosan ritkul, rétegfelhőzetté alakul, majd várhatóan mindenütt eloszlik, megszűnik a pára, és zömmel napos, gyengén felhős-fátyolfelhős idő alakul ki. Kis körzetekben azonban nem kizárt makacsabban megmaradó párásság. A hűvös hajnalt követően kellemesen enyhe lesz a délután, többfelé emelkedhet 20 fok fölé a maximumhőmérséklet. Ahol makacsabb pára alakul ki, ott a hőmérséklet emelkedése is elmarad a napos területektől. Éjszaka marad a nyugodt, eseménytelen időjárás. Ismét párásság, ködfoltok képződhetnek. A hőmérséklet jellemző átlaga (oC): szombat délután 17 – 20, vasárnap reggel 8 – 12, vasárnap délután 18 – 22, hétfő reggel 7 – 11 fok körül alakul.
A jövő hét
– A hét első felében, körülbelül csütörtökig jelentős légköri eseményektől mentes, nyugodt, többnyire napos, őszi idő valószínű, 20 fok körüli, sőt hétfőn, kedden inkább a feletti maximum hőmérséklettel. Reggelenként pára- és ködfoltok előfordulhatnak, de ezek általában még a délelőtt folyamán feloszlanak. Nem kizárt azonban, hogy kis körzetekben egész nap megmaradhat a köd. Ilyen esetben a hőmérséklet is jóval alacsonyabban tetőzik. Csapadékra nem kell számítani. Szerdán már elérheti térségünket egy gyenge hidegfront, mely elsősorban szélélénkülést ígér a középső országrészben, illetve megkezdődik a hidegebb levegő beáramlása észak felől.
Csütörtöktől jóval bizonytalanabbul előrejelezhető a légköri helyzet. Hazánk térségét is elérhetik a változatosabb, csapadékosabb időjárást és egyben lehűlést is hozó frontok.
Friss!
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemévelMegosztás Egy csillagjós szerint, ha a Hold hatással van a tengerekre, miért ne lenne ránk is? – szoktam mondogatni mosolyogva, amikor valaki szkeptikusan néz rám a csillagjegyek hallatán. Mert bár sokan legyintenek a horoszkópokra, a csillagjóslás története és valósága sokkal izgalmasabb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az égbolt, mint ősi Google Térkép Gyakran kérdezik tőlem,… További információ: A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártamMegosztás Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. „A miniszterelnöküknek már a közrádió sem elég, a szélsőjobbra szaladt el – a Mandierre – egy nagyobb interjúra. Kár volt. Ennyi zagyvaságot… További információ: Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”Megosztás „Az alábbi városházi történet jól példázza, mi zajlik Magyar Péter környezetében és mi vezetett oda, hogy Ordas Eszter nemcsak a fővárosi Tisza frakció vezetéséről, hanem a képviselői mandátumáról is lemondott” – vezette fel frakciótársa meséjét egy hétfő éjszakai esetről. „Storytime!” Radics Béla, aki közösségi oldalán úgy aposztrofálja magát, hogy „Apuka, férj, közgazdász, patrióta. A… További információ: Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérültMegosztás Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap délután a szerbiai Szabadka közelében: egy magyar turistákat szállító autóbusz teherautóval ütközött, a balesetben nyolcan megsérültek. Szerbiában karambolozott a magyar turistabusz A szerb közszolgálati televízió (RTS) információját a szabadkai rendőrség is megerősítette. Az elsődleges adatok szerint a magyar rendszámú autóbusz – fedélzetén 82 utassal – helyi idő szerint 13… További információ: Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”Megosztás A házasság állítólag egy életre szól… vagy legalábbis jó darabig. Persze minden csillagjegy más és más módon viszonyul hozzá. Ha már úgy érzed, ideje elvenni valakit, miért ne tennéd meg úgy, hogy a csillagok is melletted álljanak? Van ugyanis néhány csillagjegy, akiről a horoszkópok szerint is süt: ő bizony igazi „feleség-alapanyag”! Ha közülük választasz,… További információ: Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap