Bulvár
Időjárás: nem akármilyen hét vár ránk – Felejtse el a szép időt
Ma már érzékelhető, hogy milyen időjárásra számíthatunk a jövő héten azt a szót, hogy szép, nyugodtan elfelejthetjük, mert közünk se lesz hozzá.
Köd és hideg
Vasárnap is párás, sokfelé ködös idővel indult a nap, majd a délelőtt folyamán fokozatosan ritkuló párásságot követően előreláthatólag a szombatinál bizonytalanabb a napsütés esélye. Az ország túlnyomó részén egész nap megmarad a szürke, nyirkos, hideg ködfelhőzet. Foltokban a Dunántúlon, a keleti, délkeleti határvidéken és a magasabb hegyekben látszik esély szűrt napsütésre. maradhatnak tartósabban felhős területek. Napközben, napsütés esetén 10 fok közelébe emelkedik a maximum hőmérséklet, míg a rétegfelhőzet alatt marad a hideg, 5 fok alatti nappali érték. Éjjel épp ellenkezőleg, a rétegfelhőzet vékonyabbra válása esetén ismét erőteljesebbé válhat az éjszakai lehűlés, azaz visszatérhetnek az kiterjedtebb területeket érintő hajnali, pár fokos fagyok. Viszont ahol megmarad a rétegfelhőzet, várhatóan inkább fagypont felett marad az éjszakai lehűlés. Hajnalban, az északon felélénkülő szél hatására, abban az országrészben csökkenni kezd a párásság, enyhébb lesz a reggel, de eközben magasabb szintű, szakadozott frontfelhőzet is sodródik az ország fölé.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Jövő hét
Hétfőtől, az addigi frontoktól mentes, szélcsendes idő helyett, több napon keresztül hullámzó frontrendszer alakítja térségünk időjárását. Változékonyság jellemzi a hét időjárását egymást követő frontátvonulásokkal, időről-időre felerősödő, olykor viharossá is fokozódó széllel, jelentős hőmérséklet ingadozással és több hullámban érkező, helyenként jelentős mennyiségű és változó halmazállapotú csapadék esélyével.
A hét első napján még csak egy mérsékeltebb hidegfront érkezése várhatón. Az északi és középső országrészben átmenetileg felélénkülő ÉNY-i szél várhatóan eloszlatja a párásságot, felszaggatja a rétegfelhőzetet, de a magasabb szintű, szakadozott frontfelhőzet miatt csak időszakosan süt ki várhatóan a nap. A szélcsendesebb déli és keleti tájakon folytatódik a változóan rétegfelhős, illetve szűrt napsütéses, egyelőre nyugodt, őszi időjárás.
A párásság megszűnésével kissé emelkedik a maximum hőmérséklet az eddig nyirkos, hideg tájakon is, így zömében 6 – 10 fok valószínű a déli időszakban. Este, éjjel országszerte borult égbolt várható gyengébb talaj közeli párássággal. Gyenge vagy mérsékelt D-es légmozgás lesz jellemző. Szemerkélő eső elsősorban az északi határvidéken, de ott is csak foltokban valószínű.
Keddre az ország nagyobb, nyugati és középső területén felhős égbolt látszik a legvalószínűbbnek, míg délkeleten keleten elvékonyodó felhőtakaró mellett szűrt napsütésre is látszik esély. Egy ciklon melegfrontja érkezik élénkülő D-i széllel és napközben délnyugat felől, kelet, északkelet felé terjeszkedő, változó intenzitású esőkkel. A keleti országrészt előreláthatólag az esti órákban éri el az eső, miközben nyugaton átmenetileg tisztulhat az ég.
Szerdára, a térségünk fölé helyeződő ciklonnal újabb, ezúttal heves esőket is ígérő csapadékhullám érkezésével kell számolni, melyhez eleinte még a kelet felé mozgó meleg-, majd egy északnyugatról érkező erőteljesebb hidegfront társulhat. Erősen szeles napra van kilátás. A hidegfront érkezésével, délután, este megnő a halmazállapotváltás esélye (havas eső, havazás), miközben a csapadék zöme kelet felé helyeződik. Megmaradó hóra az északi hegyekben látszik némi esély, másutt várhatóan havazás esetén is hamar olvad a lehullott hó.
Csütörtökön – már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – napközben hidegfront mögötti szeles, hideg, de szakadozottan felhős, napsütéses nap ígérkezik. Éjszaka viszont már egy újabb ciklon meleg-, majd gyors egymásutánban, hajnalban már a hidegfrontja érheti el térségünket viharos széllel, illetve térben és időben eltérően havas- és ónos eső, majd havazás esélyével.
Pénteken már nagyrészt a hidegfront alakíthatja térségünk időjárását erősen szeles időt okozva. A nagyobb területen havazásba váltó csapadékmező előreláthatólag gyorsan elhagyja az országot kelet felé. Egyelőre bizonytalanul előrejelezhető a lehulló és megmaradó hó mennyisége, de az északnyugati országrész kivételével jelentősebb hótakaró kialakulására is esély látszik!
Szombatra front mögötti hideg, napos, szeles nap körvonalazódik.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára