Kiemelt hírek
Időszerű téma a Budaörsi Színházban — zaklatás a családban
2020. augusztus első napjaiban a Budaörsi Színház már a nyár második próbafolyamatát kezdte meg. Pelsőczy Réka rendezésében megtartották David Eldridge Születésnap című drámájának olvasópróbáját.
Pelsőczy Réka rendező a készülő előadásról
„Sokszor azok az emberek bántanak minket, élnek vissza a hatalmukkal, akiket szeretünk, akiknek sokat köszönhetünk.
Gyerekek vagyunk, de nem csak a családunkban, hanem abban a demokráciában is, amiben élünk. Nem nőttünk fel. Gyerekként kezelnek minket, de ami még rosszabb, mi is gyereknek gondoljuk magunkat. Hagyjuk, hogy a nálunk erősebb, hangosabb mondja meg kik vagyunk, mit csináljunk és hol a helyünk. A felnőttség azt jelenti, hogy az ember a saját lábára áll. Kimond dolgokat, képviseli a határait, és cselekszik. Ez felelősséggel jár. És nem csak jogokkal, de kötelességekkel is. Meg kell szólalni. Ki kell állni magunkért. Csak az tud felelősséget vállalni, aki tudja a jogait és él is velük.
Könnyű ezt mondani, de minden személyes történet, hihetetlenül bonyolult, és minden kiállás nehéz.
És fontos, hogy miután megöltük apáinkat, legyen tudásunk, célunk, és saját mondanivalónk, amivel a helyükbe lépünk. Nekem erről szól a Születésnap.”
A budaörsi színház új tagjai is bemutatkoznak
A főbb szerepeket a budaörsi társulat adja: Chován Gábor, Böröndi Bence, Bohoczki Sára, Ilyés Róbert, Takács Katalin, Páder Petra és Bregyán Péter, valamint bemutatkoznak az eddig vendégként játszó új tagok is: Nagy Katica és Szőts Orsi. Mellettük vendégként Mertz Tibor, Miklós Marcell és Kocsó Gábor lesz látható, továbbá két főiskolai hallgató: Frölich Kristóf és Samudovszky Adrián.
Alkotótársaik Vörös Róbert dramaturg, Tihanyi Ildikó díszlet-, Keszei Bori jelmez-, Bodor Johanna mozgás- és Kehi Richárd világítástervező valamint Bercsényi Péter zenei vezető.
A bemutatót a tervek szerint 2020. szeptember 26-án tartják a Budaörsi Színházban.
Ez is színház, volt egyszer egy előadás
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását