Kerítésen innen
Ifj. Lomnici (sánta kutya) Zoltán, mire jó ez?
Hazudni -tudom, hogy csúnya dolog,- ugye Lomnici úr (?) de szívre a kezet: ki ne tette volna már?- kizárólag akkor van értelme, ha jól átgondolt és kimódolt sztorival áll elő az „elkövető”, hiszen az rém ciki és kontraproduktív, ha egy percen belül tudható, hogy ez az, ami. Ifj. Lomnici Zoltán nem nyeretlen kétéves és mégsem rázza meg, ha ilyesmihez adja nevét, nevét.
Pár kattintnás….
Értem én, hogy a réteg, amit megszólítani volt hivatott az M1 Ma este című műsora kedden este, nem a több nyelven beszélő értelmiségi volt, de annál felháborítóbb a félrevezetés. Az törtét ugyanis, hogy a szinte állandó vendégnek számító ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég tanácsadója elmondta véleményét (?) Magyar Péter kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételével kapcsolatban. Többek között azt állította, hogy
„Talán nem véletlen, hogy nem vették át mértékadó külföldi sajtótermékek ezt az egész ügyet, pedig már egy hónapja zajlik.”
Két eset lehetséges:
- fent nevezett tájékozatlan,
- fent evezett direkt félrevezette hallgatóit.
Ifj. Lomnici fogaloméretelmezése
Azt nem tudni, hogy ifj. Lomnici mit tart mértékadónak, de csak ma olyan elismert és nagy elérésű honlapok számoltak be arról, hogy Magyar az ügyészségen adott át szerinte bűncselekményt bizonyító hangfelvételt, mint az Euronews, a AP amerikai hírügynökség, a Politico vagy a Reuters hírügynökség. De nemzetközi sajtó nem csak ma kapta fel a fejét Magyarra, a BBC például már február 14-én is beszámolt róla a pedofilüggyel kapcsolatban, egy nappal korábban pedig a Reuters írt Magyar színrelépéséről és a Partizánnak adott interjújáról, hétfőn pedig a brit Guardian közölt portrét a politikai mozgalmat is beígérő Magyarról, de az Egyesült Államokban inkább konzervatívnak számító Fox News is átvette az AP egyik Magyarról szóló hírét – sorolta az ellenpéldákat a Telex.
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban