Csillagjegyek
Igy ér véget a karmikus utazás
Aki hisz benne jól tudja, hogy a karmikus utazás ugyan több életen át tart, de azért egyszer, mint minden, ez is véget ért. Most megláthatod, milyen jelei vannak annak, hogy a lelkünk a reinkarnáció végéhez érkezett és többé a múltbeli karmikus erők megismétlésétől sem kell tartanunk, amikor a lélek „elöregedéséről” beszélünk. Előző életeinkben sok tapasztalatot, tudást halmoztunk fel, ami az életeink folyamán egyre csiszolódott, formálódott, míg meg nem tapasztaltuk a harmóniát, a békét, az egyensúlyt.
„Öreg” vagyis tapasztalt
Az “öreg” szó nem az elmúlt évekre, időre utal, hanem a szerzett tapasztalatokra, a feloldott karmákra vonatkozik. Az “öreg” lelkek elérték azt a szakaszt, amikor már semmit sem kell bizonyítaniuk, magabiztosak, elégedettek az életükkel, jól érzik magukat a saját bőrükben.
Ismertető jelük a nyugodt, kiteljesedett, letisztult aura. Az ilyen lelkületű emberek elfogadóak, megértőek környezetükkel szemben. Ezek az emberek képesek meglátni egy másik emberben a jót, érzékelik azt, hogy ki milyen hangulatban van, hogy mik zajlanak az illető lelkében. Tudják azt, hogy a lehető legtöbb tudást, tapasztalatot halmozták fel, ezért tisztában vannak a dolgok, a kapcsolatok működésével. Vonzódnak az antikvitásokhoz, a régi, történelmi ereklyékhez, a könyvekhez, főleg azokhoz a tárgyakhoz, amelyekkel kapcsolatba kerülhettek előző életükben.
Kedvesek, megértőek
Az “öreg” lelkeknek nyugodt, visszafogott békés életük van, nagyon kedvesek, megértők, de határozottak is tudnak lenni. Szeretik a nyugodt környezetet, távol a város zajától, ahol a csend, a tudás, a tapasztalat szigetét alakítják ki. Nem rabjai a fogyasztói társadalomnak, az ő életükben a pénz csak másodlagos szerephez jut. A körülöttük lévő emberekre nem egyénekként tekintenek, hanem a Mindenség részeiként, akiknek segíteni kell, hogy ráleljenek a belső békéjükre, képesek legyenek megteremteni harmóniájukat.
Az “öreg” lelkek tudják azt, hogy min kell keresztülmennie annak, aki el akarja érni a céljait, sikereit.
Figyelem!
Ezekre az emberekre “veszélyt” jelenthet az egykedvűség, az unalom, hiszen előző életeikben szinte mindent megtapasztaltak. Ez az ő gyenge pontjuk. A múlt karmái lezárulnak, így egysíkúvá válhat az életük. Szeretik az eredetiséget, a hitelességet, a józanságot, ezért legtöbbjük felvilágosult, és így is tekint a valóság minden szegletére.
A “öreg” lelkek békés emberek, de tudnak lázadni, harcolni is. Nem tűrik a túlzott szabályozást, az irányítást, a manipulációt, ezért néha kívülállónak érzik magukat.
Szerző
Friss
- ‘Támadás indult ellenük, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….