Kerítésen innen
„Így megalázni egy művészt???!!!!! Így megalázni egy országot…” – Újabb cenzúra-szagú eset ezúttal Sopronbánfalváról
Széna a padláson címmel nyílt volna a kiállítás a sopronbánfalvi kolostor emeleti kiállítótermében.
Bizony, ez a Sopronbánfalva az a Sopronbánfalva, ahol a Karmelita kolostorban visszajáró vendégnek számítanak Orbán Viktor és a skacok, ott szoktak ugyanis „kormányülni. Esetünkben ott nyílt volna a rendkívül népszerű karikaturista, Szénási Ferenc kiállítása is. A lényeg: a „volna”….
„Széna a padláson…”
Széna a padláson címmel nyílt volna a kiállítás a sopronbánfalvai kolostor emeleti kiállítótermében. A tárlat ötlete a szállodaként is működő, egyébként az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő kolostorból érkezett a soproni alkotó felé még hónapokkal ezelőtt. Jó hangulatú és együttműködő tervezéssel teltek az elmúlt hetek, Szénási Ferenc már bekeretezve éppen szállította volna a közel száz ötletkarikatúrát és a huszonhét portréképet, amikor telefonon Tama István igazgató technikai okokra hivatkozva lemondta a kiállítást – írta a művész közösségi oldalán.
„Most ebben az időpontban, ott nézelődhetnétek a kiállításomon, láthatnátok testközelből a munkáimat, jókat beszélgethetnénk, csipegethetnétek finom falatokat egy pohár bor mellett, rég nem látott ismerősöket barátokat üdvözölhetnénk, kitárgyalhatnánk a kiállításon látottakat, vidáman jól érezhettük volna magunkat, ehelyett ….”
Derült égből cenzúra….?
„Teljesen váratlanul ért a visszalépés, több okból is. Egyrészt a megnyitót megelőző hetekben nyoma sem volt semmilyen problémának. A szervezés során egyszer sem hangzott el, hogy ilyen vagy olyan témájú rajzok mondjuk ne szerepeljenek a kiállítási anyagban. Sőt, a kolostor nagyvonalúan állt a tárlathoz; büfévacsorát is szerveztek, meghirdették az eseményt. Miután új időpont egyáltalán szóba sem került, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy valaki cenzúrázott”
– mondta el a Telexnek Szénási Ferenc, művésznevén Széna.
Szénási Ferenc karikatúrája
Előjel…
Szénási Ferenc rajzait mindenki ismeri Sopronban és azon túl is. Rendszeresen publikált a megyei napilapban, egy rövid ideig a Ludas Matyiban is, alkalmi kiadványokat és könyveket is illusztrált, az elmúlt időszakban pedig a fideszes soproni önkormányzat hetilapjának hasábjain jelentek meg rajzai. Utóbbinál ugyan kérték, hogy politikai témájú karikatúrát ne küldjön, de rendszeresen lehozták képi poénjait több mint két éven át.
Idén viszont a karikatúrák már kimaradtak a lapból.
„Kedves Barátaim, Ismerőseim, Ismeretlenek! Most éppen egy nagy szarkupac közepéről értesítelek benneteket.
Olyan mondhatni már nem példanélküli eset történt, ami egy demokratikus országban nem történhetne meg. A kiállítás megnyitása előtt KÉT NAPPAL kaptam egy értesítést, hogy „technikai” okok miatt a kiállítás nem tartható meg.
Az elmúlt időszak eseményeiből és ebből az esetből mindenki vonja le a tanulságot vérmérséklete szerint. Mondjuk ennek az esetnek a Soproni Témás előzménye intő jel lehetett volna arra, hogy Persona non grata lettem a narancsos médiában és intézményekben. Természetesen semmiféle megkeresést nem kaptam sem a Témától, sem a Kisalföldtől annak ellenére, hogy a szálloda megkereste őket, sőt gyanítom, hogy innen került az információ olyan helyre, ahonnan a kiállítást letiltották. Szar ezzel szembesülni, hogy szűkül a mozgástér, de azért az biztató, hogy két helyről is kaptam megkeresést, ahol a kiállítást megtarthatom, sajnos egy kicsit szűkebb keretek között. Az ugyancsak motiváló, hogy Ausztriából is érkezett megkeresés. Erről majd később írok. Kérlek benneteket osszátok meg a hírt, mert nem szeretném, hogy feleslegesen menjetek el a helyszínre.”
-írta Szénási.
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is