Budapesti hétköznapok
II. Budapesti Lakógyűlés
Budapesti Lakógyűlés elnevezéssel újra online szavazást indított a Fővárosi Önkormányzat, ezúttal a rákosrendezői beruházásról és a járóbeteg-szakellátásról kérdezik meg a budapestieket – jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
A főkérdés
Karácsony Gergely elmondta, a kedden indult online szavazáson arra várnak választ a fővárosiaktól, hogy milyen funkciót kapjon Rákosrendező: parkváros vagy a mini-Dubaj koncepció valósuljon meg ott.
Emellett a kérdések között szerepel, hogy a magyar kormány a területet nyílt eljárásban, nemzetközi versenyen vagy „államközi szerződés mögé bújtatva” értékesítse, illetve a területen a történelmi városképet védő beruházás legyen vagy újabb felhőkarcolókat építsenek – ismertette a főpolgármester.
A járóbeteg intézményekről
A negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy a járóbeteg-ellátó intézmények a kerületi önkormányzatok fenntartásában maradjanak, vagy azokat is „elvigye az állam”, ahogyan azt tette a kórházakkal vagy az iskolákkal – mondta.
Hozzátette, hogy a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt években sokat tett az egészségügy területén, többek között rövidítették a várólistákat és a kerületeknek pluszpénzt biztosítottak a járóbeteg-szakellátó intézményekre.
Csak 14 év felett
Az online szavazáson minden 14 évesnél idősebb budapesti részt vehet, szavazni a lakogyules.budapest.hu oldalon lehet keddtől április 28-ig.
„A beleszólás jogát, lehetőségét és eszközét adjuk a budapestieknek
Életre hívtuk a második Budapesti Lakógyűlést, amelyen keresztül minden budapestinek lehetősége van kiállni a városért, lehetősége van érdemben formálni Budapest jövőjét. A Budapesti Lakógyűlés célja, hogy megvédjük Budapest egyik legértékesebb fejlesztési területét, a Rákosrendezőt, és hogy megóvjuk azokat az egészségügyi szakrendelőket, amelyek a budapestiek egészségét szolgálják”
-olvasható a Budapesti Lakógyűlés oldalán.
Karácsony Gergely közölte, a szavazásról a budapestieket szórólapokon tájékoztatják, ezeken a Fővárosi Lakásügynökséget is népszerűsíteni szeretnék.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly már volt Lakógyűlés címmel online szavazás, akkor több mint százezer ember mondott véleményt a Lánchíd forgalmi rendjéről, illetve a főváros által a kormánnyal szemben elindított perről.
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek