Sport
Ilie Năstaset bilincsben vezették el

Valljuk meg, nem mindenki öregszik szépen, méltósággal, van, hogy a tiszteletreméltó bölcs helyett szeszélyes és agresszív kamasz válik a sportolóból, ahogy sokasodnak az évek. Sajnos ezt tapasztalhatjuk a tenisz valamikori állócsillaga, Ilie Năstase esetében is: az idősödő (hetvenkét éves) sztár mintha második gyermekkor helyett második kamaszkorát élné.
És nem is a legszelídebb ez a pubertás. A maszol.ro értesülései szerint bilincsbe verve vitték be a rendőrségre péntek hajnalban Ilie Năstase egykori teniszcsillagot, mert botrányosan viselkedett a közlekedési járőrökkel.
A román sajtó beszámolói szerint a volt sportoló és szenátor autóját hajnali négy óra körül intették le a rendőrök. Năstase azonban megtagadta az igazoltatását, és az alkoholszondába sem volt hajlandó belefújni. Sőt erőszakoskodott, leköpködte és sértegette a rendőröket.
Ezért az egykori teniszcsillagot bilincsbe verve vitték be a törvényszéki orvostani intézetbe. Mivel a vérvételt is megtagadta, az udriştei rendőrőrse szállították kihallgatásra. Hivatalos személy elleni erőszak és a vérvétel megtagadása miatt bűnvádi eljárás indul ellene.
Idén tavasszal Ilie Năstase egy másik botránnyal hívta fel magára a figyelmet: fényes nappal összeverekedett a volt feleségével az utcán Bukarestben. Előtte a nemzetközi sportéletből is „kitagadták” rasszista megnyilvánulásai miatt, amint arról én is beszámoltam annak idején.
Năstase úr, Năstase úr… kicsit aktívan tetszik megélni a nyugalom éveit, és akkor még finoman fogalmaztam. Hiába, akad, aki a korral bölcsebb nem lesz, csak idősebb. Azért azokat a nyugtatókat nem ártana bevenni.
És ne tessék rájuk inni.
Szele Tamás
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek