Bulvár
Jól nézünk mi ki! – Ilyen időjárás vár ránk a héten
Az időjárás megfigyelés ma már nem csak abból áll, hogy kinézünk az ablakon.
Egyre inkább központi kérdéssé válik az időjárás, mikor, milyen idő várható, közel sem olyan egyértelmű mint akár néhány éve is.
Így indul a hét
Hétfőn kezdetben helyenként még erősen felhős időre lehet számítani, majd szerte az országban napos idő ígérkezik. A nap folyamán kissé megélénkül az ÉNY-i szél, miközben átmeneti felhősödések is lehetnek. Eleinte keleten, északkeleten, délután inkább északnyugaton fordulhat elő elszórtan gyenge zápor, esetleg zivatar, de többségében csapadékmentesen telik a nap. Jellemzően 30 fok köré, kevéssel a fölé emelkedik a maximum hőmérséklet. Északkeleten lesz ennél hűvösebb. Éjszaka csillagfényes, szélcsendes idő következik, friss hajnali hőmérsékletekkel.
Kedden napos, kellemes, melegedő idő várható kánikulával, gyenge, mérsékelt légmozgással. Szórványos, kisebb záporok csak az Északi-középhegység térségében és az Alpokalján fordulhatnak elő a délután folyamán. Éjszaka eseménytelen időre lehet készülni, kevés felhővel, vagy derült éggel.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
hétfő délután 29 – 32,
kedd reggel 13 – 18,
kedd délután 30 – 34,
szerda reggel 15 – 19 fok körül alakul.
A hét közepén
Szerdán és csütörtökön nyaralóknak kedvező, nyugodt, szerdán keleten változóan felhős-napos, a Dunántúlon napos, csütörtökön országszerte derült idő ígérkezik, jelentős felmelegedéssel. A hőmérséklet ismét többfelé elérheti, csütörtökön sokfelé meghaladhatja a 35 fokot. Számottevő csapadék nem valószínű.
Na és a hétvége?
– Pénteken, a nap nagy részén napos idő lesz, hőséggel. Késő délután, este egy hidegfront éri el térségünket. Szélerősödés, nyugaton elszórt záporok, zivatarok jelzik majd a front útját.
– Szombatra nyugaton és északkeleten visszaesik a hőmérséklet, de így is kánikulára lehet készülni, az ország döntő részén pedig marad a hőség. Északon változóan napos-felhős, szórványosan záporokkal, zivatarokkal tarkított idő körvonalazódik, míg délen zavartalan napsütés a legvalószínűbb. Többfelé megélénkül az északias szél.
– Vasárnapra az Alföldön is picikét mérséklődik a nagy meleg, de ott csak körülbelül 3 fokos frissülésre készülhetnek az ottélők. A szombatinál kissé mérsékeltebb, de még élénk É-i szél valószínű napsütéssel, néhol mérsékelt felhősödéssel.
Biometeorológia ma és holnap
Hétfő: jelentősebb fronthatás nem terheli szervezetünket, de gyenge hidegfrontra jellemző tünetek még előfordulhatnak az arra érzékenyeknél.
Kedd: időjárási front nem lesz felettünk, kánikulára, strandidőre lehet számítani. A visszatérő meleg idő okozhat fáradtságot, álmosság érzetet, emiatt egy-egy kávé elfogyasztása ajánlott a nap folyamán.
Friss!
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
Friss
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását