In memoriam Vágó István

A tudomány nem dogmák gyűjteménye, hanem megismerési módszer

Hol ér véget a szkepszise? Mikortól nem kételkedik valami újban?

Amint bizonyítják, amit állítanak. A tudomány nem dogmák gyűjteménye, hanem megismerési módszer. Az állításokat kísérletek révén, ellenôrizhetô módon, statisztikai elemzéssel is igazolják. Ez más, mint amikor a csillagok állásából következtetnek a személyiség egyes vonásaira, ám nem tudni, hogy milyen alapon, milyen adatokra támaszkodva. Például egy gyógyszert csak akkor nyilvánítanak hatásosnak, ha ezt a kettôs vakpróba is igazolja. A kisérletvezető csapat mindent tud, ám sem az orvos, sem a beteg nem sejtheti, hogy a hatóanyagot is tartalmazó vagy a hatóanyag nélküli tablettát használják-e az adott betegnél.

Támadják azzal is: imázsát, hitelességét rombolja politikai nyilatkozataival – balliberális színvallásával, reformkormány-pártiságával a Heti válaszban vagy az ATV Civil a pályán műsorában. Úgy fogalmaznak: a szkeptikus – hívővé vált…

Sokáig nem voltak poltikai állásfoglalásaim, azután lettek. És egy ideig megint nem lesznek, ugyanis meg félemlítve érzem magam. Ebben az országban az ember nem gondolkodhat máshogy, mint mások, mert akkor azok megkövezik, kiközösítik. Itt még nem hangozhatnak el szabadon a vélemények, a gondolatok – és én éppen a szabadságomat érzem veszélyeztetve. Nem vagyok sem „baloldali” sem „jobboldali”. Liberális vagyok – a szó filozófiai értelmében szabadelvû. Ráadásul magamban hajlamos vagyok újabban átgondolni a liberalizmus általánosan elfogadott alapelveit, mert úgy tûnik: egyes emberek és kisebb csoportok is veszélyeztethetik mások szabadságjogait – az enyémeket is. Már tudom: nemcsak az állammal, hanem az emberek agresszív csoportjaival szemben is meg kell védeni a szabadságot. Ebben az interjúban sem mondanék én semmi politikai állásfoglalást, mert úgy érzem, hogy ezt azok a bizonyos csoportok a számomra veszélyessé teszik.

Egy szélsőségesen jobboldali honlap sorozatosan lezsidózta, a fotóját sárga csillaggal közölték, megadták a telefonjait, a lakcímét és keresik a cipőméretét, a vércsoportját… Van már sárga csillaga?

Muszáj ezt szóba hozni? Nekem minden e témában folytatott beszélgetés legalább tizenöt fenyegető hívást és ötven mocskolódó sms-t jelent…

Berezelt?

Be, természetesen. És nem is tudok az egésszel mit kezdeni. Édesanyám ugyanis nem tartja a vallását, megjárta Auschwitzot, édesapám pedig keresztény családból származik. Nem tudom, vallási vagy rasszista alapon zsidóznak-e le. Ha az utóbbi, akkor kérdés, mit kezdenek a családom keresztény apai ágával – az én egyik felemmel –, mégha annak idején a nácik erre adtak is „receptet”. Ha meg vallási alapon mondják, akkor azért nem tudom ezt értelmezni, mert ateista vagyok. Engem nehéz bekeríteni az ószövetségi szövegekkel. Különösen azzal, ha a talmudista jelzôt használják rám a zsidózás szinonímájaként. Ez arra utal, hogy a Talmudot sem ismerik. Mint a vallás iránt is érdeklôdô ateista, persze tudom, hogy egyes kiragadott állítások valóban benne vannak a Talmudban. Ahogy az ellenkezôjük is. Ez tudniillik a bibliai szövegeket értelmezô vitairat, tele oda-vissza utaló megjegyzésekkel. Ha valamit mondott egy középkori rabbi, amivel kétszáz évvel késôbb nem értett egyet a másik rabbi, akkor mind a kettőnek ott a véleménye. És nekem, mint nem hívônek, ehhez ugye nem sok közöm van. Vagy vegyük a holokauszt-tagadókat. Ők talán azt várnák el, hogy elgondolkozzam: mégis hová tűntek az anyai ági rokonok, vagy édesanyámat kérdőre vonom majd: miért mondta, hogy ott volt, ha nem is volt ott?…