Kerítésen túl
Indul a miniszterelnök elleni per! – Izraelben
A jeruzsálemi körzeti bíróság bejelentette kedden, hogy március 17-én, két héttel a parlamenti választások után kezdődik meg Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök korrupciós pere.
Netanjahu mellett két másik vádlott, Arnon Mózesz és Saul Elovics
Az első napon a vádlottaknak a bíróságon meg kell majd hallgatniuk a vádirat fölolvasását – Netanjahu mellett két másik vádlott, Arnon Mózesz és Saul Elovics is jelen lesz -, de elvileg a vádlottak kérhetik távollétük engedélyezését – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
A bíró a vádirat felolvasásával nyitja meg a pert, amelynek során meg kell bizonyosodnia arról, hogy az alperes vagy alperesek megértik a dokumentum tartalmát. A vádlottaknak felelniük kell, hogy elismerik vagy tagadják-e a vádiratban foglalt tényeket. A vádirat felolvasása után megkezdődik a tárgyalás előtti szakasz, amelyben a felek megpróbálják csökkenteni a tárgyalás hosszát, és ezért megállapodnak a nem vitatott tényekben és dokumentumokban. Ebben a szakaszban várhatóan jelentősen csökkenni fog a tanúk listája, ugyanis Netanjahu aktáiban jelenleg 333 tanú szerepel, köztük több tucat rendőr. Ez a szakasz egy szokványos esetben is hónapokat vehet igénybe.
Csak ezután kezdődik a bizonyítás fázisa
Beidézik a tanúkat, köztük Gilad Erdan belbiztonsági minisztert, Zeév Elkin és Jariv Levin minisztereket, Jaír Lapid parlamenti képviselőt, valamint vádalkut kötő korábbi munkatársait, és mellettük üzletembereket, a Moszad külföldi és a Sin Bet belbiztonsági szervezet volt vezetőjét és még sok más közszereplőt. Áron Farkas, a jeruzsálemi körzeti bíróság elnöke a múlt héten bejelentette a Netanjahu-ügyeket tárgyaló bírói kar összetételét. Rebeka Fridman-Feldman lesz a grémium vezetője, helyet kapott még a testületben Móse Bar-Am és Oded Saham bíró. Fridman-Feldman tárgyalta annak idején Ehud Olmert volt miniszterelnök perét, és elítélő határozatot hozott.
A Benjámin elleni vádiratot három héttel ezelőtt nyújtotta be az ügyészség, mindössze négy órával az után, hogy a kormányfő visszavonta a törvényhozásnak korábban benyújtott kérelmét a mentelmi jog iránt.
Aviháj Mandelblit főügyész novemberben három ügyben csalással, hivatali visszaéléssel, valamint vesztegetéssel vádolta meg Netanjahut, miután a rendőrség a nyomozását követően vádirati javaslatokkal adta át neki az ügyekről készített ezres, kétezres és négyezres számú aktákat.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
Daca
2020.02.18 19:35 at 19:35
-Madarat tolláról …??? (Orbán „szak” tanácsadója…) Hmm.