Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Influenza –Tovább nő a megbetegedések száma

Megosztás

Intenzíven terjed az influenza: az év harmadik hetében – január 14. és 20. között – kétszer annyi, 38 ezer 200 beteg fordult orvoshoz panaszával, mint egy héttel korábban.

Megosztás

Intenzíven terjed az influenza: az év harmadik hetében – január 14. és 20. között – kétszer annyi, 38 ezer 200 beteg fordult orvoshoz panaszával, mint egy héttel korábban – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett heti jelentéséből.

Tolnában egy hét alatt ötször több lett a beteg

Közölték: valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulás gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megyében volt. A jelentés szerint az orvoshoz fordulók száma Tolna megyében csaknem ötszörösére, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében több mint négyszeresére nőtt.

Az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál megjelent betegek között nőtt a gyermekek aránya (32,5 százalék), a betegek 34,9 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt.

A laboratóriumi vizsgálatok többségében az influenza A vírust azonosították.

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.

A fővárosban teljes körű látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) budapesti, balatonfüredi és hévízi telephelyein, a Semmelweis Egyetem I. Sz. belgyógyászati klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, a transzplantációs és onkológiai központban, mindkét gyermekgyógyászati és a pulmonológiai klinikán, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív részlegén.

A látogatási tilalmi lista napról-napra nő

Teljes körű a látogatási tilalom a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Központban is.

Részleges látogatási tilalmat vezettek be a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.

Szintén korlátozottan lehet a betegeket felkeresni a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben és a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetében, valamint a Szent János Kórházban.

A vidéki intézmények közül teljes látogatási tilalom van érvényben a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar valamennyi fekvőbeteg osztályán és a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és kakasszéki tagintézményében, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi osztályán, illetve a kazincbarcikai kórházban, valamint a Mátrai Gyógyintézetben.

Szintén tilos a betegeket felkeresni a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is, valamint a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban.

Dúl a járvány

Részleges látogatási tilalmat vezettek be a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, a Bács-Kiskun megyei kalocsai Szent Kereszt Kórházban, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kátai Gábor Kórházban, illetve a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórházában, valamint a Soproni Gyógyközpontban és a csornai Margit Kórházban.

Szintén részlegesen korlátozták a betegek felkeresését a Pest megyei Flór Ferenc és a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, valamint a veszprémi Csolnoky Ferenc és a keszthelyi kórházban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ múlt szerdán közölte heti összesítőjében, hogy kitört az influenzajárvány az országban. Az adatok szerint a január 7. és 13. közötti időszakban 19 ezer 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal több fordult panaszaival orvoshoz.

Sanofi: elfogyott az influenza elleni négykomponensű oltóanyag

A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó négykomponensű influenza elleni oltóanyagkészletei januárra kimerültek.

A Sanofi szerdán MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a hiány annak ellenére lépett fel, hogy az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosítottak az idei szezonra.

Piaci információk szerint a három komponensű vakcina még elérhető azok számára, akik a járvány előtti utolsó pillanatban még be szeretnék oltatni magukat.

Az oltás iránti igény csak második éve növekszik

Kitértek arra, hogy Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, mindössze 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is. Mint írták, az oltás iránti igény az évtizedes csökkenés, majd több éves stagnálás után immár második éve növekszik, és az idei érdeklődésben szerepet játszhatnak a tavalyi súlyos járvány keltette aggodalmak, ahogy az is, hogy egyre többen ismerik fel: az influenza elleni védekezés legjobb módszere a megelőzés, tehát az oltás beadása.

Ellentétben a múlt évvel, amikor a B vírustörzs okozta a legtöbb súlyos megbetegedést, a Magyarországon végzett laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján idén az A vírustörzs okoz megbetegedést. Ezt erősítik az eddigi európai adatok is, ahol a minták 98 százaléka ehhez a törzshöz köthető. A két leggyakoribb A törzset a három és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így – bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető – bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben – írták.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Influenza

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük