Connect with us

Budapesti hétköznapok

Ingyenes autósmozi lesz Újpesten

Megosztás

 Június 5-én az Újpesti Piac előtti zárt területen nyit a önkormányzat által létrehozott ingyenes autós mozi.

Bedő Kata, alpolgármester elmondta, hogy:

„Egy ideje azon törtük a fejünket, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre hogyan reagáljunk, hogy a már sok hete a négy fal közé szorult újpesti családok hogyan is tölthetnék minőségi idővel a hétvégi estjeiket az otthonukon kívül, szabad területen, közösen, mégis biztonságban. Így született meg az ötlet, hogy a régi idők emlékeit visszahozva, az Újpesti Piac előtti zárt területen autós mozit hozzunk létre.”

A nyitóhétvége június 5 és 6

Vetítésenként 70 személyautó fér be a területre, a filmek hangja rádiófrekvencián keresztül lesz fogható a személyautókban, így csak olyan gépkocsival érdemes érkezni, ami alkalmas erre.

Az ingyenes programsorozatot öt héten át, minden pénteken és szombaton rendezik meg a helyi lakosoknak, olyan filmvetítésekkel, mint például az örök klasszikus Grease és Hair, Tarantino egyik felejthetetlen rendezése a Ponyvaregény, a mindenki által ismert Jurassic Park, vagy Jim Carrey felejthetetlen alakításával fémjelzett Ace Ventura.

Bedő Kata hozzátette:

„A magyar klasszikusokról sem feledkeztünk meg, látható lesz például a Moszkva tér és a Sose halunk meg! is. Remélem, hogy ezzel a kezdeményezésünkkel sok újpesti családnak fogunk egy kellemes, minőségi estét nyújtani.”

A COVID-19 járványra való tekintettel a helyszín és a program minden, – a tisztifőorvosi előírás szerinti – biztonsági kritériumnak megfelel. A személyautókban egy háztartásban élők tarózkodhatnak maszkban.

A gépjárműveknek egymástól 1,5 – 2 méterre lesz lehetőségük parkolni. A helyszínen mobil, konténeres mellékhelyiségek kerülnek kihelyezésre, amelyek a megfelelő fertőtlenítő eszközökkel lesznek ellátva.

Az ötletnek azért is örültünk, mert ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a világ újragondolása a járvány után nem is olyan nagydolog, csakl egy kis kreativitás kell hozzá. Az ötletet és megvalósítását ajánljuk más önkormányzatoknak is.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük