Kerítésen innen
Irány Irán! – Varga Mihály szerint kellünk ott, mint egy falat kenyér
Minden hétre van új nyitási program, az aktuális Irán felé veszi az utat. Varga Mihály a nemzetgazdaság minisztere és a slepp ott keresi a megoldást – elmondásuk szerint – a magyar vállalkozásoknak.
Iráni nyitás a mára rendelt legújabb lehetőség
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok – így a most induló egészségipari együttműködés is – nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára
– jelentette ki Varga Mihály Teheránban, az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
A nemzetgazdasági miniszter húszfős üzleti delegáció élén szombaton érkezett kétnapos látogatásra Iránba. Útjára több állami intézmény vezetője is elkísérte – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-t. Varga Mihály a közlemény szerint elmondta:
az elmúlt időszakban dinamikusan erősödtek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, a külkereskedelmi forgalom tavaly 140 százalékkal bővült, mintegy 80 millió dollárt tett ki.
A mostani látogatás célja szorosabbra fűzni a 80 milliós piaccal rendelkező közel-keleti országgal meglévő kapcsolatokat. Ehhez a törekvéshez illeszkedik a Teheránban aláírt egészségipari együttműködési megállapodás. Ennek révén, üzleti lehetőségek nyílhatnak egyebek mellett a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt. A szándéknyilatkozat kiterjed az oktatási intézmények, kutatóközpontok közötti közvetlen együttműködésre is, és elősegíti a hallgatók, oktatók kölcsönös látogatásait és tapasztalatcseréjét – ismertette a tárcavezető.
A kétoldalú gazdasági együttműködés területén komoly eredményeink vannak, ezek közé tartozik az idei évtől alkalmazható, kölcsönösen előnyös kettős adóztatási egyezmény.
Februárban a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság első alkalommal ülésezett. Szándéknyilatkozat született a kis- és középvállalkozások, valamint az ipari parkok együttműködésének fejlesztésére, illetve a turisztikai együttműködés szorosabbá tételére. A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben várhatóan tovább erősödnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok. Mindezt pedig alátámasztja, hogy az autóbuszgyártás, az orvostechnika, az olajipar és az energetikai berendezések területén, de a mezőgazdasági termékek piacán is folyamatosan bővül a kétirányú áruforgalom.
Csak nem újabb iparágat szemelt ki a gázszerelők gyöngyén keresztül a felső vezetés?
(Forrás: MTI)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek