Connect with us

Kerítésen innen

Itt a vissza nem térő! Ascher Tamás, Enyedi Ildikó és Hajdu Szabolcs nyílt óráit hallgathatod!

szfe
Megosztás

Szabadon látogatható kurzusokat szerveznek vasárnapra a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozó hallgatói. A program délelőtt 10 órakor kezdődik és 15 óráig tart az elfoglalt egyetemi épület előtt, a Vas utcában.

„Azt állítják rólunk, hogy egy zárt közösség vagyunk…”

„A közösségi földön reggelizést szoros órarend követi: amíg a sarkon Hajdu Szabolcs tart improvizációs gyakorlatot, addig a parkolóban Ascher Tamás szónokol, az épület előtt pedig Enyedi Ildikó ad órát. Ha ez nem lenne elég, a(z örök) gyerekek kedvéért interaktív bábjátékkal és végtelen mennyiségű aszfaltkrétával is készülnek”

– írják.

Nyílt nap a Titkos Egyetemen

 „Magyarország legszabadabb utcája”

A nyílt nap a hetek óta tartó hallgatói tiltakozzásorozat része.

„A diákok továbbra sem kaptak érdemi reakciót a szűk két héttel ezelőtt kihirdetett követeléseikre az általuk legitimnek tartott tárgyalópartnertől, az Innovációs- és Technológiai Minisztériumtól. A héten levélben szólították fel Palkovics Lászlót, hogy az intézmény élére kinevezett kuratóriumot hívja vissza, az oktatás körülményeit pedig állítsa helyre.”

„Kérünk mindenkit, hogy a demonstráción feltétlenül viseljen maszkot, és a távolságot, a lehetőségekhez mérten, tartsa.”

csillagjegy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük