Connect with us

Kerítésen túl

Izrael korlátozza a Templomhegyre igyekvő ramadani muzulmán zarándokok számát

izrael,
Megosztás

Izrael korlátozni tervezi a muzulmánok számát ramadánkor a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetnél, az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyénél – jelentette be hétfőn az izraeli kormány.

Ramadán: március 11-április 8.

Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala bejelentette, hogy idén korlátozzák az izraeli arab kisebbség zarándoklatát az március 11-től április 8-ig tartó ramadán, a muzulmán böjti hónap idején a jeruzsálemi Templomhegyen, az al-Aksza mecsetnél.
A miniszterelnöki hivatal szerint:

„Ez a kiegyensúlyozott döntés, lehetővé teszi az imádkozás szabadságát a szakemberek meghatározta biztonsági szükségletek keretein belül”.

Fegyverek és ki nem osztott gyógyszerek a gázai korházban

Mindeközben a zsidó hadsereg (IDF) videofelvételt tett közzé, amelyen az látszik, hogy a Hán-Júniszban található Nasszer kórház gyógyszertárában olyan orvosságokat találtak, amelyeket  a zsidó államból küldtek az október 7-én elhurcolt túszoknak, de nem juttatták el hozzájuk. A többnyire felbontatlan dobozokra ráírták a túszok neveit, akiknek szánták őket, s gyakran fényképeiket is ráragasztották.
Emellett a Nasszer kórházban nagy mennyiségű fegyverre és egy, a Nir Óz nevű kibucból elrabolt járműre is bukkantak az izraeli biztonságiak. Az IDF X-en közzétett jelentése szerint a biztonságiak több száz, a kórházban bujkáló, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint fogtak el, akik közül többen egészségügyi személyzetnek álcázták magukat.

A biztonsági szolgálat  jelentése szerint

izrael,

Vasárnap életét vesztette egy 20 éves sorkatona a Gázai övezet déli részén folytatott összecsapásokban, melyekben többen mások megsebesültek.
Palesztin jelentések szerint Ciszjordánia északi részén, Dzsenínben tűzharc tört ki a körözött palesztinok letartóztatására a városba érkező biztonságiak és helyi fegyveresek között. A szemtanúk beszámolói szerint az összecsapásban a palesztinok pokolgépet vetettek be egy izraeli katonai jármű ellen.

Ezeket olvasta már?

izrael,

Szerző