Connect with us

Ez a nap

Izrael: nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor lesz nagyobb földrengés a térségben!

Izrael: nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor lesz nagyobb földrengés a térségben!
Megosztás

Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izrael több városában, kora reggel észlelték az első, majd késő este az utolsó földmozgást – jelentette a helyi média.

Hajnalban egymás után négy

rengést mértek a szeizmológusok, a földmozgások erőssége a Richter-skála szerint 2,1 és 4,1 között mozgott. Este 22.46-kor pedig egy erősebb, 4,5-ös erősségű földmozgás rázta meg Izraelt, amit még Libanon fővárosában, Bejrútban is lehetett érezni.

Az esti földmozgásnál az ország északi részén a házak falai megremegtek, a polcokról tárgyak estek le, és sokan ijedten az utcára futottak – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli szakemberek szerint

nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor lesz egy nagyobb földrengés a térségben, ugyanis a statisztikák szerint az elmúlt évszázadokban mintegy nyolcvan évenként rendre bekövetkezett egy nagyobb földmozgás, amilyet legutóbb 1927. július 11-én észleltek. Akkor a 6,2-es erősségű földrengésben mintegy 500 ember vesztette életét, és rengeteg épület dőlt össze. Korábban 1837-ben egy hasonló katasztrófa ötezer halálos áldozatot követelt.

Izrael keleti határvidékénél húzódik észak-déli irányban a 700 kilométer hosszú Szír-Jordán-árok, az 5600 kilométer hosszú afrikai-árokrendszer része.

Megfejtették a pisai ferde torony „földrengésállóságának” titkát

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük