Connect with us

Koronavírus

Jaksity Kata barátja koronavírus-fertőzött – esetleírás első kézből!

támadás
Megosztás

Tanulságos történetet osztott meg a közösségi oldalán Jaksity Kata. A műsorvezetőnő több barátja is elkapta a koronavírus-fertőzést, közülük egy édesanya megosztotta vele, hogy derült ki nála a betegség, és mi mindenen kell most keresztülmennie.

Timi – 45 és fél éves, 2 gyermekes anyuka – COVID-19 pozitív

„Pár napja írtam ki, hogy több ismerősöm, barátnőm is megfertőződött a koronavírussal. Az egyikük most részletesen leírta a tüneteit, hogy indult az egész és milyen gyógyszerekkel kezeli magát. Mindenképpen tanulságos, mert nem mindegyik tünetről hallani és ezért több orvos is azt mondta, hogy biztos nem koronavírus fertőzött. Szerencsére nem hagyta magát, elérte, hogy elvégezzék rajta a tesztet, ami pozitív lett.

Március 9-én még egy sajtótájékoztatót szerveztem délelőtt és vettem részt rajta előadóként, aznap már fejfájásra ébredtem. Fura volt, hogy egész nap fájt a fejem, de semmi más tünetem nem volt, max fáradt voltam…

Március 10-én, kedden az irodában egész nap fájt a fejem, még mondtam is a kollégáimnak, hogy soha nem szokott folyamatában ennyit fájni, hétfő óta megállás nélkül fájt…

Március 11-én szerdán is az irodában dolgoztam, akkor már jeleztem a kolléganőknek, hogy igyekszem korán elmenni, mert egyre rosszabbul érzem magam és csütörtöktől inkább otthonról dolgozom. Ekkor még mindig csak a fejfájás és általános fáradtság, gyengeség tüneteit tapasztaltam, illetve étvágytalanság párosult mellé.

Március 12, csütörtöktől már önkéntes karanténban otthonról dolgoztam, egyre gyengébbnek, motiválatlanabbnak éreztem magam és péntekre már tapasztalhatóak voltak a további tünetek, melyek a mai napig tartanak, azaz lassan 2 hete (alább a tünetek). Minden orvos akit felhívtam, a tüneteim alapján azt mondta ez nem koronavírus. Ennek ellenére én a zsigereimben éreztem, hogy ez az, mert olyan érzés volt, amit még soha nem tapasztaltam, illetve az alább összefoglalt tünetek egyszerre voltak és konstans ugyanúgy éreztem magam, minden nap úgy feküdtem és úgy ébredtem, és ez még mindig így van a mai napig.

A pozitív teszt eredményt március 22-én vasárnap kaptam meg,

de határozat szerint már március 21-én igazolták a COVID-19 vírust nálam. Azóta családilag hivatalos járványügyi megfigyelés alá kerültünk, azaz hivatalos otthoni karanténban vagyunk. A fiaim (12 és 14 évesek) és a férjem (46 éves) teljesen tünetmentesek. Ők most április 1-jéig, én visszavonásig nem hagyhatjuk el a lakást.

Állandó tünetek március 13. óta a mai napig (Március 25)

  • Hőemelkedés (37.-37.2 között folyamatosan, egyszer volt 37.6) – annyi háttér információ, hogy gyermek koromban tüdő asztmás voltam, gyakori 40 fokos lázzal, viszont mióta kinőttem nagyon ritkán vagyok lázas
  • Gyakran olyan mintha belső lázam lenne, úgy érzem tüzel a fejem, de nincs lázam
  • A legjellemzőbb, nagyon fura megfogalmazni, hogy olyan betegség érzetem van amit még soha nem éreztem
  • Az első héten folyamatos szédülés, hányinger, rossz közérzet, gyengeség
  • Kiemelném a furcsa ízt a szájban és szagot az orrban, amitől nem érzek más ízt és szagot rendesen. Bár ilyet még soha nem éreztem, de ha nagyon hasonlítani kell valamihez, akkor fémes ízt mondanék
  • Étvágytalanság, eszem, mert tudom, hogy kell, de soha nem vagyok éhes és kicsiket eszem és nem kívánok igazán semmit
  • Többször hasmenés
  • Kicsit szürke arc, karikás szemek
  • Az orrom inkább bedugulva van, mintsem folyik (nehezen fújható). Nagyon sűrű, ragacsos orrváladék, extrémen száraz orr nyálkahártya
  • A torkomban pedig inkább egy fura érzés van, nem kimondottan fáj, száraz garat
  • Olykor füldugulás, fülcsengés
  • Olykor homályos látás, szem égés, száraz szem
  • Néha erős szív dobogás
  • Nehéz légzés (ez nem vészes, de van)
  • Köhögés, de ez sem erős
  • mellkasi fájdalom és hátfájás, ez sem állandó és nem erős
  • volt hogy úgy éreztem a bőröm ég
  • az első naptól nem kívánok kávét és alkoholt, 1 pohárnál több teától hányingerem van
  • Semmihez sem hasonlítható ez a vírus, még így gyengített formában is ezt tudom mondani. Én csak ufó vírusnak hívom ?

Amit szedtem ezen időszakban, és amit tapasztaltam a gyógyszerek szedése alatt

  • Amikor már otthon voltam, olvastam, hogy nem jó iboprufen származékú fádalom, láz csillapítót gyulladás csökkentőt szedni. Mivel az első tüneteknél (fejfájás) még nem is gondoltam a koronavírusra, a szokásos Advil ultra forte fájdalom csillapítót használtam, ami nem igazán hatott (ebben van sajnos iboprufen származék).
  • Amikor már otthon halmozódtak a tünetek, elkezdtem orvosi javaslatra Aspirin Complexet szedni, itt még nem gondoltunk koronavírusra. Egy napig szedtem, aznap éjszaka nagyon fájt a gyomrom (gyomorfekély szerű tünetek) és mindkét vesém fájt (vesekövem többször volt korábban). Azonnal abbahagytam.
  • Ezt követően már csak fájdalom csillapításra Flamborin cseppet szedtem alkalom szerűen, illetve vitaminokat, ásványi anyagokat és növényi táplálék kiegészítőt: 3000-es D vitamin, 500-as C vitamin, Magnosolv magnézium por, Forever aloe vera ital
  • A szem, garat és orr szárazságra pedig a héten a következőket kezdtem használni: Systane ultra szemcsepp, Carrevir orrspray, a garatra pedig Forever Aloe First
  • Sok folyadék, nagyon igényli a szervezetem, de sokszor keveset (100%-os gyümölcs levek, ízesített vizek, néha tea).”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük