Sport
Játékvezetés a focipályán – MLSZ sikerjelentés
Szimplán a számadatok alapján kijelenthető, hogy jelentős javulás történt a hazai játékvezetésben – derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) háttérbeszélgetésén.
Nincsenek kevesen, sőt!
Az eseményen Hanacsek Attila, a játékvezetői bizottság elnöke tartott prezentációt, amelyből kiderült, hogy a szövetségben már több mint háromezer játékvezető és ellenőr dolgozik összesen. Ilyen magas számú új jelentkező legutóbb akkor volt, miután a legendás Puhl Sándor 1994-ben az Egyesült Államokban világbajnoki döntőt vezetett.
Az ellenőri jelentések alapján 2013-tól vizsgálva az első három osztályban 13 681 mérkőzés „mintája” szerint a játékvezetők osztályzatainak átlaga folyamatosan felfelé ível. Az OTP Bank Ligában a már kiválónak mondható 8,5-ös ellenőri osztályzatok 40 százalékkal emelkedtek ebben a szezonban.
Mit hozott a VAR
Utóbbi számot támasztja alá a „kulcshibák” csökkenése, különösképpen a VAR bevezetése óta, ugyanis négy évvel ezelőtt az utolsó NB I-es szezonban, amikor még nem segített a technika, akkor 60 ilyen tévedés történt, ez a szám az elmúlt három idényben, 18, 17, legutóbb pedig 14 volt. Hanacsak Attila elárulta, a 14 kulcshibából 12-t a videobíró segítségével el lehetett volna kerülni, két esetben pedig nem nézhették vissza az adott szituációt.
A játékvezetők egyre több jó döntést hoznak
Hanacsek kifejtette, a legutóbb NB I-es szezonban hét olyan forduló is volt, amikor egyáltalán nem kellett a technikának fölülbírálnia játékvezetés döntést. Ez azt mutatja, hogy a játékvezetők egyre többször hoznak jó döntést, és a játékosok is partnerek, hiszen az OTP Bank Liga előző kiírásában 46 százalékkal kevesebb piros lapot kellett felmutatniuk a bíróknak. Hanacsek Attila külön kiemelte, hogy a jelentősen hosszú, három percet meghaladó VAR-vizsgálatokat is sikerült 43 százalékkal csökkenteni.
A sajtóbeszélgetésen több, a médiában és a szurkolók között sokáig vitatott esetet elemeztek a résztvevők, ilyen volt például a Fehérvár „elbukott” bronzérmét eredményező leshelyzet, ami szabad szemmel szinte észrevehetetlen volt, de a technika megmutatta, hogy több mint 30 centiméteres volt a különbség.
Szerző
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán