Koronavírus
Jobb sorsra váró csodaklinika a kisnyugdíjas szemével

Ne feledjük kb. 2-2,,5 millió ember ellátásáért felelnek!
Jó lenne a gyerek kórterembe is pótágy a szülőknek de hely az sajnos nincs. Még az össze csukható ágyaknak sincs hely. A felsoroltak csak csepp részletek hiszen nagyon sok mindenre szükségük lenne úgy az orvosoknak mint a nővéreknek. Nagyon várják a felújítást de szeretnek minden nehézség ellenére is itt dolgozni. Együtt akarnak gyógyítani!
Van a Klinikának egy alapítványa oda minden segítség jó helyre megy!

Tisztában vagyok vele, hogy Budapesten talán csak a Szent Imre kórház az ami megközelíti a XX. századi elvárásokat. Nem elírás sajnos. Tudomásom szerint még a Radiológiai Klinika és a I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika áll jobban. S ezzel sajnos Budapest teljesen leszakadt a vidéki kórházak színvonalától.
Nem csak az orvosoknak és a gyógyító személyzetnek
kell megteremteni a gyógyítás feltételeit hanem nekünk gyógyulni vágyóknak is. Ez kormány feladata lenne. Mint ahogyan az is, hogy megteremtsék az egészségügyben dolgozók megfelelő bérezését! Mindenkiét orvostól az ápolóig, nővérig és mindenkinek akik nem csak a betegágyak mellett dolgoznak hanem kiszolgálják az Ő munkájukat is. Még az államtitkárok fizetése idén 30 % nőtt plusz megkapták a 13. hónapi bért is addig az egészségügyben 8 % béremelés lesz úgy, hogy a 2018. januári fizetéseket veszik alapnak!
S zárszónak talán még valami fontos egy bűnözőnek a napi ellátására az állam 2 évvel ezelőtt napi 7500 Ft. fordított. A kórházakban egy betegnek az élelmezésére napi 570 Ft jut. Sok minden kimaradt tudom de talán ennyi is sok volt és elgondolkoztató!
Ez nem a klinikák és kórházak vezetőinek felelőssége, nekik beleszólásuk sincs, sajnos! Ők csak kéregethetnek….
Szerző
Friss
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…